300 órás hónapok, valódi béremelés nélkül – így élnek az ápolók Magyarországon
Hiába a választások közeledte, 2026-ban sem várható érdemi béremelés az egészségügyi szakdolgozóknak. Az ápolók jövedelmét ma sok esetben a túlmunka tartja életben: vannak, akik havi 300 órát dolgoznak a megélhetésért. A Népszava szerint a korábbi béremelések reálértéke már elolvadt, miközben az ágazat munkaerőhiánya tovább súlyosbodik.

2026-ban sem látszik érdemi kormányzati szándék az egészségügyi szakdolgozók – köztük az ápolók – bérlemaradásának csökkentésére. A helyzetre a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és az egészségügyi államtitkárság közötti levelezés világított rá, amelyből kiderül: sem az idei évben, sem a következő költségvetési tervekben nem szerepel ágazati béremelés - írja a Népszava.
A szakszervezet még tavaly ősszel kezdeményezett sztrájktárgyalásokat, miután egyértelművé vált, hogy a kormány nem tervez újabb bérkorrekciót az egészségügyben. Bár Takács Péter ágazati államtitkár decemberben válaszolt az érdekvédők megkeresésére, a FESZ szerint az egyeztetések érdemben nem indultak el. A szakszervezet úgy látja: az államtitkár jogi kifogásokra hivatkozva kerüli a valódi tárgyalást, miközben sztrájkfelhívást jogilag csak az egyeztetések lezárása után lehetne közzétenni.
A szakdolgozók legutóbb 2023-ban és 2024-ben kaptak béremelést, amely összesen mintegy öt százalékos reálbér-növekedést jelentett, ez azonban azóta teljes egészében elinflálódott.
A FESZ elnöke szerint ma sok ápoló csak úgy tud megélni, ha egyszerre két állást vállal, vagy extrém mennyiségű túlórát teljesít: nem ritka a havi 250–300 ledolgozott munkaóra sem. Ez a terhelés más ágazatokban elképzelhetetlen lenne, az egészségügyben azonban mindennapossá vált.
A kormányzati kommunikációban gyakran emlegetett, mintegy 800 ezer forintos átlagos havi jövedelem sem az alapbért tükrözi, hanem a túlórákkal és pótlékokkal együtt elérhető keresetet. Ráadásul a kötelező minimálbér-emelés sem hoz érdemi javulást az ágazatban, mivel az alsó bérsávok többsége már eleve e szint felett van, így automatikus bérfelzárkóztatást sem kényszerít ki.
A bérhelyzet közvetlenül hozzájárul a munkaerőhiány tartóssá válásához. Becslések szerint jelenleg mintegy 14 ezer ápoló hiányzik a betegágyak mellől, miközben a fiatalok továbbra sem választják az egészségügyi pályát, a tapasztalt szakemberek pedig egyre gyakrabban hagyják el a rendszert. 2024-ben több száz ápoló kért hivatalos igazolást külföldi munkavállaláshoz, ahol – például Ausztriában – a kezdő fizetések is jóval meghaladják a hazai szintet.
A szakemberhiány következményeként egyre több helyen kénytelenek képzettség nélküli segédmunkaerőt bevonni az ápolási feladatokba, ami hosszú távon a betegellátás minőségét is veszélyezteti. A szakszervezet szerint az ágazatot ma ugyanazok a strukturális problémák feszítik, mint egy évtizeddel ezelőtt, és az elmúlt évek béremelései nem voltak elegendőek ahhoz, hogy valódi fordulat következzen be.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?