BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére
A béremelés körülbelül 84 ezer munkavállalót érint.
Átlagosan 20 százalékos alapbéremeléssel folytatódik március 1-jétől az egészségügyi szakdolgozók béremelése a tavaly júliusi egységes 18 százalékos béremelést követően - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel. A tárca azt írta: az ápolók béremelésére 200 milliárd forintot fordít a kormány. Kiemelték: az egészségügyi szakdolgozók keresete így 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik, átlag alapbérük eléri az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.
A béremelés, amely megközelítően 84 ezer munkavállalót érint, valamennyi, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozóra és egészségügyben dolgozóra vonatkozik. A korábbi pótlékok többsége - például a szakterületi pótlék, a vezetői pótlék, a címpótlék, az idegennyelv-tudási és a képesítési pótlék - beépül az alapbérbe, azok innentől kezdve már beleszámítanak a nyugdíjba. Mivel a szakdolgozók - alapbéren felüli - mozgóbérének számítási alapja az alapbér, így az alapbér emelkedésével a mozgóbér összege is nő - ismertették. A Belügyminisztérium hozzátette: fontos változás egy új, öt fizetési osztályt tartalmazó sávos bértábla bevezetése. Az öt fizetési kategórián belül a dolgozót - az ellátott szakterületnek, valamint munkakörnek megfelelően - alap vagy kiemelt kategóriába kell besorolni. A kiemelt szakterületek és a munkakörök listáját kormányrendelet tartalmazza. Az új bértábla minimum és maximum összegei között a munkáltató állapítja meg a béremelés mértékét, a munkavállalóknak április elején utalják az első emelt bért - közölték.
A tárca a közleményében kitért arra, hogy a béremelés végrehajtásáról az egészségügyi intézmények módszertani tájékoztatót kaptak a Belügyminisztériumtól. A teljes munkaidőben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók átlagos havi keresete 2010-ben 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően havi keresetük meghaladhatja a 800 ezer forintot - tudatták.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A felek jelenlegi tárgyalási álláspontjai jelentősen eltérnek egymástól. Teljes cikk
A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 5 napja
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 5 napja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 1 hete
- Felmérés: az egészségügyben továbbra is fennáll a nemek közötti bérszakadék 1 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 2 hete
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 2 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 2 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 2 hete
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 2 hete
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 2 hete
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 3 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig