300 új munkahely jön létre ezen a településen a 21 milliárd forintos beruházásból
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. nagyjából 21 milliárd forint értékű beruházása háromszáz új munkahelyet hoz létre Tápiószelén, illetve megduplázza a vállalat transzformátorgyártási kapacitását a növekedő európai kereslet kielégítése érdekében - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A tárcavezető a Ganz beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a magyar tulajdonosi hátterű vállalat új üzemcsarnokot épít és berendezéseket szerez be Tápiószelén 21 milliárd forintnyi értékben, amihez az állam hatmilliárd forint támogatást ad, így segítve háromszáz újabb munkahely létrehozását és a termelési kapacitás két éven belüli megduplázását.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy a Ganz beruházása túlmutat önmagán, ugyanis egyrészt a beszállítói hálózatában nagy számban vannak jelen hazai kis- és közepes vállalkozások, és a bővítés számukra is fejlődési lehetőséget jelent, másrészt pedig olyan innovatív iparágról van szó, ahol folyamatosan szükség van a szakképzett munkaerőre, amelynek a kiképzésében maga a vállalat is részt vesz az Óbudai Egyetemmel és a Ceglédi Szakképzési Centrummal folytatott együttműködése révén.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
