kapubanner for mobile

37,5 napot dolgozunk egy négyzetméternyi lakásért

Négy évvel ezelőtt még 60 napnyi munkával tudtunk összedolgozni egy négyzetméternyi lakást, ma már 37,5 nap is elég. Az átlagbér növekedett, az infláció alacsony, a lakásárak pedig mélyben, elmúlt a kisebb befektetői láz.

A KSH kimutatása 2009 elejétől mutatja a részletes adatokat, amely szerint az akkori nettó havi átlagkereset a nemzetgazdaságban dolgozók esetében 120 ezer forint volt. Az ingatlanárak ekkor épp a válság utáni esést kezdték meg, így a Duna House adatai szerint már 4%-kal kevesebbet értek, mint egy évvel korábban, vagyis 2008 elején. Összehasonlításképp a legfrissebb adatok szerint a nettó átlagkereset jelenleg 150 ezer forint körülire emelkedett, vagyis negyedével nőtt, míg a lakásárak további 16%-ot csökkentek (nominál áron) és jelenleg 81 százalékponton állnak.
Lakásárindex vs. átlagfizetés. Forrás: Duna House

A jelenlegi országos lakás négyzetméter ár (minden típust és lokációt egybevéve) 190 ezer forint. A most közölt jövedelemadatok szerint egy havi bérből az eddigi legtöbb, 0,8 m2 lakás jönne ki, de 2009 elején csak fél négyzetmétert lehetett volna vásárolni. Ez azt is jelenti (átlag 30 napos hónappal számolva), hogy Magyarországon most 37,5 napig kell dolgozni egy négyzetméternyi lakásért, míg 4 évvel ezelőtt 60-at kellett.

Érdekes még az összehasonlításban, hogy 2012 második negyedévében a nettó keresetekben épp egy hullámvölgy, míg az ingatlanárakban a végtörlesztés és a kombinált mikrohitel program okozta befektetői hullám miatt átmeneti emelkedés volt tapasztalható. Ennek összhatásaként ez az időszak kilógott trendből.

A mostanit megközelítő kedvező időszak még épp a végtörlesztési időszak elején volt tapasztalható, amikor a jelenlegi adatokat közelítette a kért érték: a nettó jövedelem 146 ezer forint volt és a lakásár index is csak 1 százalékponttal volt magasabb a mostaninál.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek