kapubanner for mobile

Négy meglepőnek tűnő ok, ami miatt a dolgozók felmondanak

A munkavállalók nem csak az alacsony fizetés vagy a főnökkel való rossz viszony miatt mondanak fel a munkahelyükön, összetettebb okok is állnak a döntés mögött.

Négy meglepőnek tűnő ok, ami miatt a dolgozók felmondanak-

A munkavállalók felmondásának okai manapság meglepőek lehetnek, még a sokat látott HR szakemberek számára is. Ezek összetettebbek, mint a jobb fizetés, a nagyobb rugalmasság, a főnökkel való rossz viszony vagy a munkahelyi elégedetlenség – írja a HR Morning cikke.

A szakérők szerint a dolgozók azért hagyják el a munkahelyüket mert az előrelépésre való törekvésük nem úgy halad, ahogyan azt várták. 

A fejlődés nem csak a nagyobb juttatásokról és fizetésekről szól” - mondja Michael Horn, a Harvard Graduate School of Education előadója és az egyik kutató. „Úgy nézhet ki, mint értelmesebb munka kevesebb pénzért, speciális készségek használata, jobb egyensúly a munka és a magánélet között, karrierút-váltás, több kiszámíthatóság, kevesebb kiszámíthatóság nagyobb önállóságért cserébe, és még sok más. Ez minden dolgozónál más és más, és idővel változik az embereknél”.

A kutatók ezt a négy fő okot szedték össze, ami miatt sokan felmondanak

1. A támogatás hiánya, szigorú keretek

Azok a munkavállalók, akik váltani akarnak, mert nem látják a módját annak, hogy boldoguljanak a munkájukban. Vagy úgy érzik, hogy nem kapnak támogatást, nem éreznek kihívást a munkájukban.

Példa: Egy értékesítő egész pályafutása során startupokban dolgozott, amíg úgy nem döntött, hogy egy nagy technológiai cégnél vállal állást, ahol magasabb alapfizetést kapott. Szinte azonnal érezte, hogy megfullad a bürokratikus rendszertől, a túlságosan szigorú értékesítési folyamattól és a teljesítménycéljaiba való beleszólás hiányától.

2. Visszanyeri az irányítást

Néhány munkavállaló azért mond fel, hogy visszanyerje az irányítást, mert úgy érzi, hogy az életének valamelyik területén túlterheltnek érzi magát (ez lehet a munka része, de valószínűbb, hogy a magánélet). Általában olyan munkáltatót akarnak találni, aki hagyja, hogy ők döntsék el, hogyan osztják be az idejüket és hogyan végezzék a munkájukat.

Példa: Egy ügyintéző úgy érezte, hogy legutóbbi munkakörében teljesen kikészült - minden hétköznap déltől este 9-ig dolgozott, és hétvégén is vállalt munkahelyi feladatokat. Nehezen tudta fenntartani a személyes kapcsolatait. Jobb munkaidőt szeretett volna, hogy újra legyen ideje helyrehozni a kapcsolatát a párjával.

3. Az eliemerés hiánya 

Ezek a dolgozók általában úgy érzik, hogy a munkáltatójuk nem értékeli a tapasztalatukat, tudásukat. Olyan környezetet és munkakört keresnek, ahol kamatoztathatják képességeiket, és ahol megbecsülik, elismerik és újra elkötelezik őket.

Példa: Egy munkaügyi tréner ideje nagy részét azzal töltötte, hogy középiskolás diákokat olyan önkéntes munkahelyekre fuvarozott, ahol munkatapasztalatot szerezhettek. Azért vállalta ezt a munkát, hogy törlessze a diákhitelt, és remélte, hogy szociális munkásként felveszik ugyanabban a körzetben. Jól teljesített, de nem kapta meg ezt a lehetőséget, vagy valami nagyobbat.

4. A következő lépcsőfok hiánya

Azok az emberek, akik meg akarják tenni a következő lépést, általában elértek egy karrier- vagy életkori mérföldkövet, és szeretnének egy izgalmas helyet, ahova továbbléphetnek. Lehet, hogy nagyobb felelősséget akarnak vállalni, és feljebb akarnak lépni a karrierlétrán.

Példa: Egy nagy cégnél dolgozó ügyvéd tudta, hogy szívesebben dolgozna a közszolgálatban, de szüksége volt cége nagyvonalú apasági szabadságpolitikájára, hogy támogassa családját. Miután megszületett a harmadik gyermeke, feleségével úgy döntöttek, hogy nem vállalnak több gyermeket. Itt volt az ideje, hogy olyan munkát vállaljon, amiben jobban megtalálja a kihívást.

 

HR Morning

 

 

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk

Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk