kapubanner for mobile

5 helyett 10 évig is engednék, hogy valaki közmunkás legyen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Februárban 65 ezer volt a közmunkások száma Magyarországon.

5 helyett 10 évig is engednék, hogy valaki közmunkás legyen-

A 444.hu írt arról a múlt hét végén benyújtott salátatörvényről, aminek az egyik része, hogy az eddigi öt év helyett tíz évig engedné a kormány, hogy valaki közmunkásként dolgozzon. „A módosítás felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a munkaerőpiacon kifejezetten hátrányos helyzetben lévő aktív korúak előtt tartsa nyitva a közfoglalkoztatásból nyerhető jövedelem megszerzésének lehetőségét a közfoglalkoztatási jogviszonyban tölthető idő hosszának megállapításával” – olvasható a javaslat indoklásában.

Mint a portál írja, februárban 65 ezer közmunkás dolgozott az országban és 2023 szeptembere óta stagnál ez a létszám. Közülük 35 ezren csak általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, 54 százalékuk pedig 50 év feletti. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben regisztrálták a legtöbb közmunkás, előbbiben 15 ezren, utóbbiban 14 300-an voltak februárban.

 

444

fotó: unsplash

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek