579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn.
Lebanov József a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában tartott notebookátadón arról beszélt, hogy a rendkívül felgyorsult technikai fejlődés mellett a 2020-as koronavírus-járvány következtében a tanulók jelentős része nem tudott kellőképpen hozzáférni a tantermen kívüli digitális oktatáshoz. Kiemelte: a köznevelés eredményességének és hatékonyságának javítása érdekében ezért szükségessé vált egy olyan esélykiegyenlítés, amely révén az intézmények digitális infrastruktúrája fejlődik, a gyermekek informatikai eszközökhöz jutnak, és pedagógus-továbbképzésekre is lehetőség nyílik.
"Az Európai Unió helyreállítási alapja adja meg a lehetőséget, hogy a tagállamok a koronavírus okozta járvány negatív következményeit enyhítsék" - fogalmazott Lebanov József, hozzátéve, hogy a Klebelsberg Központ konzorciumvezetőként nyújtott be támogatási kérelmet. A főosztályvezető azt mondta: a több mint 200 milliárd forint összegű projekt célja, hogy a jelenléti oktatásban versenyképes, egyenlő hozzáférést biztosító minőségi köznevelést teremtsen, amelyhez a digitális eszközök jelentősen hozzá tudnak járulni. A lehetőséggel valamennyi magyarországi köznevelési intézmény, köztük állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati vagy akár magániskola is élhet, és idén tavaszig már 495 fenntartó jelezte csatlakozási szándékát.
A projekt keretében négy éven át felmenő rendszerben a felső tagozatos és középiskolás diákok szülei igényelhetik gyermekeik részére a notebookokat - tette hozzá.
Lebanov József felidézte: a projekt keretében tavaly decemberig 1400 településen 2500 iskola 3 ezer feladatellátási helyén 140 ezer digitális eszközt adtak át a hetedik és tizedik évfolyamos tanulóknak, valamint a pedagógusoknak.
Az idei tanév végéig pedig több mint 1400 településen 2581 iskola 3 ezer feladatellátási helyén 193 ezer hordozható számítógépet kapnak az ötödik, hatodik és kilencedikes évfolyamos diákok, valamint az intézmények. A főosztályvezető hangsúlyozta: december 31-éig az intézményeknek további modern eszközöket is biztosítanak, egyebek mellett programozható robotokat, illetve drónokat.
A projekt a következő tanévben is folytatódik, az akkor ötödikes és kilencedik évfolyamos tanulók számára, a pedagógusok pedig továbbképzéseken vehetnek részt - közölte Lebanov József.
Pálfi Tamás, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója arról beszélt, hogy a notebookok nagyobb része a tanulók személyes használatába kerül, ezzel biztosítva az eszközök tanulást támogató lehetőségeit, és a gyermekek digitális kompetenciáinak fejlődését.
A személyes használatú gépeken túl intézményi használatú laptopokat is biztosít a projekt az iskoláknak, ezzel javítva az információ- és kommunikációtechnológiai eszközellátottságot és az egyenlő hozzáférést a berendezésekhez.
Kecskemét köznevelési intézményeibe összesen 3085 notebook kerül, ebből a Kecskeméti Tankerületi Központhoz tartozó intézmények 2208 hordozható számítógépet kapnak, köztük az esemény helyszínéül szolgáló Kodály-iskolának 179-et adnak - tette hozzá Pálfi Tamás.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?