kapubanner for mobile

85 millió forintos bírság autóbuszos vállalkozásoknak

Jogsértő tájékoztatás miatt több mint 85 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Orangeways márkanév alatt autóbuszos személyszállítási tevékenységet végző Pivot-Consulting Kft., a West Block Zrt., az Orangeways Hungária Kft., és a Rá-Ba Projektmenedzsment Zrt. vállalkozásokra - írja az MTI.

A GVH tájékoztatása szerint a vállalkozások hatósági engedélyek hiányában jogsértően keltették a fogyasztókban azt a benyomást, hogy az Orangeways márkanév alatt menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási tevékenységet folytatnak és rendelkeznek az ehhez szükséges engedélyekkel. Emellett a vállalkozások nem adtak megfelelő tájékoztatást egyéb lényeges, jogszabályban is előírt adatokról a honlapjukon.

A GVH a bírság kiszabásakor a vállalkozások - elsősorban a társaság weboldalán értékesített - jegybevételeire alapozott.

Súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat időben elhúzódott, és a vállalkozások éppen jogsértésükkel jegyértékesítési bevételre tettek szert.

A hivatal közölte: amennyiben az eljárás alá vont vállalatok nem felelnek meg a tiltásnak, és folytatják a jogsértő magatartást, akkor a honlap tárhelyszolgáltatóját kötelezik majd az eredeti határozat végrehajtására.

Kitértek arra is, hogy a GVH tavaly decemberben ideiglenesen megtiltotta a honlapon a személyszállításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlat folytatását, és egyben kötelezte az Orangeways márkanév alatt kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásokat, hogy a vonatkozó tartalmat töröljék a honlapjukról.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek