Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök
Továbbra sem voltak eredményesek a pécsi helyi közösségi közlekedési vállalat, a Tüke Busz Zrt. és az érdekképviselet közötti bértárgyalások, így hétfőtől ismét - idén már harmadszor - tart munkabeszüntetést a társaságnál működő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ).
A vállalatnál dolgozó autóbusz-vezetők többségét tömörítő érdekképviselet vezetője, Dobi István a SZAKSZ közösségi oldalán jelezte: hétfőtől négy napon át zajló sztrájk indul, mert a vállalat vezetése a munkabeszüntetés megkezdéséig nem ül már velük tárgyalóasztalhoz.
A szakszervezet a sztrájkkal továbbra is 20 százalékos alapbéremelést kíván elérni a társaság által biztosított 18,5 helyett, viszont amennyiben március 7-ig nem lesz megegyezés "a SZAKSZ a bérkövetelését 25 százalékra módosítja" - hívta fel bejegyzésében a figyelmet az elnök.
A zömében dízelüzemű, kisebb részt elektromos hajtású buszokkal végzett helyi közösségi közlekedésben a Tüke Busz Zrt. pénteki, MTI-hez eljutatott közleményében azt írták, hogy március 4-i sztrájkmenetrendben 1738 járat indításával, a normál menetrendhez képest összesen 146 járattal kevesebbel, míg március 5-én, 6-án és 7-én a napi 1363 járat indításával, a normál menetrendhez képest 521 járattal kevesebbel biztosítható az elégséges szolgáltatás.
A társaság továbbra is fontos feladatként kezeli majd a város ipari parkjaiban működő, illetve a kiemelt foglalkoztatók dolgozóinak a műszakváltásokhoz igazodó szállítását, és arra törekednek, hogy a pécsiek minden lehetséges felületen pontos tájékoztatást kapjanak az elégséges menetrendi szolgáltatásról. Minden megállóba figyelemfelhívó tájékoztatást helyeztek ki, a társaság honlapján, a tukebusz.hu-n is részletes sztrájkmenetrendet tettek közzé - közölte a busztársaság.
A mostani sztrájk már a harmadik lesz idén, hiszen a SZAKSZ január és február végén is két-két napos sztrájkot tartott. Előbbit követően a társaság vezérigazgatója saját hatáskörben döntött úgy, hogy 18,5 százalékos azonnali és 2024 januárig visszamenőlegesen alapórabér-emelést hajt végre.
A sztrájkmenetrendet a Tüke Busz Zrt. honlapján, a www.tukebusz.hu oldalon lehet figyelemmel követni, továbbá a Google térképalkalmazás útvonaltervezőjét is frissítették a sztrájkmenetrenddel és figyelemfelhívással, így azok is pontosan megtervezhetik utazásukat, akik ezt az alkalmazást használják - tudatta a buszvállalat.
Az éves átlagban 387 alkalmazottat, ezen belül 238 autóbusz-vezetőt foglalkoztató Tüke Busz 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég, amely 160 - zömében gázolaj, kisebb részt elektromos hajtású - járművel látja el a közösségi közlekedési feladatokat Pécsen.
A 2022. évi eredménykimutatása szerint a nettó árbevétele 2,5 milliárd forint, adózott eredménye 13 millió forint volt.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 2 hónapja
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?