Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén
Az alternatív szankciók, így a közérdekű munka büntetés hatékony végrehajtása hozzájárulhat a magyar társadalom biztonságának erősítéséhez, a bűnözés csökkentéséhez - mondta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, az ügyben született együttműködési megállapodások megkötésekor.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt., az IM, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM), továbbá kormányhivatalok felügyelői feladatát ellátó szervezeti egységek kötöttek együttműködési megállapodásokat. Ezek alapján a MÁV Pályaműködtetési Zrt. részt vesz abban a programban, amely révén az elkövetők a bíróság által kiszabott közérdekű munka büntetésüket ledolgozhatják a vállalatnál.
Répássy Róbert a dokumentumok aláírása előtt mondott beszédében kiemelte: a megállapodások létrejötte egy több mint másfél éves együttműködés sikerét tükrözni, és erre építve a közös munka új fejezetét nyithatják meg. Az IM, a KTM és a MÁV Zrt. 2024 tavaszán kötött együttműködési keretmegállapodást a közérdekű munka büntetések hatékonyabb végrehajtása érdekében - idézte fel.
Elmondta: Magyarországon a közérdekű munka büntetés az egyik leggyakrabban alkalmazott alternatív büntetési forma. Tavaly a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalokban dolgozó igazságügyi pártfogó felügyelők csaknem 26 ezer közérdekű munka büntetés végrehajtását kezelték
- közölte.
Rámutatott, a magas számokból az látszik, hogy a bíróságok is úgy ítélik meg: a közérdekű munka büntetés "fontos és reális" alternatívája lehet a szabadságvesztéses büntetéseknek olyan bűnelkövetők esetében, akiknek tette nem olyan súlyú, veszélyessége nem olyan fokú, hogy a társadalomtól való izolálásukra szükség lenne.
A közérdekű munka büntetés aktív, a közösség számára is látható, érzékelhető felelősségvállalást, jóvátételt vár el az elkövetőtől a tettéért - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ezért is fontos, hogy a végrehajtásért felelős szervek "milyen színtereket tudnak biztosítani e szimbolikus jóvátételi forma, a munkavégzés teljesítésére". A teljesülendő feltételek között sorolta azt, hogy a büntetés eredménye a helyi közösségek számára látható legyen, az elítélt felelősségérzetét erősítse, valamint az elkövető társadalomba való visszatalálását erősítse.
Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy tavaly kísérleti jelleggel a fővárosi kormányhivatalnál indulhatott el az elítéltek foglalkoztatása a MÁV Pályaműködtetési Zrt. által biztosított munkahelyeken. Ennek köszönhetően Budapesten több vasúti pályaudvar környezetének rendezésében, karbantartásában vettek részt az elítéltek.
Közölte: az elmúlt időszak tapasztalataira építve megújítják a korábbi együttműködési keretmegállapodást, valamint a fővárosi kormányhivatallal kötött megállapodást. Ezzel párhuzamosan további tizenhat helyi, vármegyei együttműködési megállapodást kötnek.
Ez a lépés mérföldkövet jelent a közérdekű munka végrehajtásának fejlesztése szempontjából, hiszen így a program szinte országos lefedettségűvé válik
- fogalmazott Répássy Róbert.
György István, a KTM területi közigazgatásért felelős államtitkára komoly eredménynek nevezte az együttműködési megállapodások létrejöttét, és rámutatott, ma Magyarországon körülbelül 150 pártfogó felügyelő végzi a munkáját.
Németh Réka, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója közölte: Budapesten a nagy vasúti pályaudvarok környékén tudnak közterület-karbantartási munkát adni az elítélteknek, és további 47 helyszínt jelöltek ki erre a célra; mindez azt jelenti, hogy országos szinten több mint száz embert tudnak majd fogadni.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 7 napja
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 3 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hónapja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hónapja
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hónapja
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?