kapubanner for mobile

870 ezret kap a rekordnyugdíjas

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több tízezer 90-100 éves nyugdíjas él Magyarországon, de a legidősebb 110 éves. Ugyanakkor a legmagasabb, közel 870 ezer forintos nyugdíjat valószínűleg nem ők kapják: több százezres ellátást csak a 70-es évek után nyugdíjba vonultaknak folyósítanak – írja a Pénzcentrum.hu.

Habár a magyarok várható élettartama az uniós országok többségétől jelentősen elmarad, azért igen szép számmal élnek hazánkban is 90, sőt 100 év feletti nyugdíjasok is. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a lap kérdésére elmondta, hogy 2014. januárjában 561 olyan nyugdíjasnak folyósítottak ellátást, aki már elmúlt 100 éves.

A legidősebb ellátott pedig 110 éves, ami azt jelenti, hogy az igen szép kort megélt illető körülbelül fél évszázada lehet nyugdíjas (természetesen attól függően, hogy mikor mikor nyugalmazták). 109 és 107 éves ellátott egy-egy él az országban, míg ketten is vannak, akik 108 évesek. Kereken 100 évesek a januári adatok szerint pedig 252-en vannak - tudta meg a Pénzcentrum.hu.

Igen szép számmal képviseltetik magukat a kilencvenes éveiket taposó nyugdíjasok is: közel 38 ezer fő azoknak a száma, akik 1915 és 1924 között születtek. Ők egyébként az összes öregségi nyugdíjban részesülőknek a két százalékát teszik ki, és az átlagnál valamivel magasabb (118 ezer forintos) ellátás folyósítanak részükre.

A nyugdíjasok legnagyobb hányadát (44 százalékát) a 60-69 évesek teszik ki 900 ezer fővel, őket a 70-79 évesek követik 720 ezer fővel (35 százalék). A 80-89 éves ellátottak száma pedig 310 ezer fő (15 százalék) felett van.

Az átlagos öregségi nyugdíj összege 115 786 forint volt az idei év elején. Habár a nyugdíjas nők jelentősen felülreprezentálják a férfiakat (akik az összes ellátottnak mindössze 38 százalékát teszik ki), minden korcsoportban érezhetően kevesebb nyugdíjat kapnak. Míg a férfiaknak átlagosan 126 ezer forintot folyósítanak havonta, addig a nőknek mindössze 110 ezer forintot.

A nyugdíjasok többségének (54 százalék) folyósított ellátás összege még a 116 ezer forintos átlagot sem éri el: több mint 1,1 millióan vannak, akiknek 50 és 99 ezer forint közötti nyugdíjból kell havonta megélniük. Az ellátottak valamivel több mint negyede pedig 100 és 149 ezer forinti összeget kap minden hónapban. 200 ezer forint feletti összeget a nyugdíjasok 4,4 százalékának, közel 90 ezer főnek juttatnak.

A legmagasabb nyugdíjat viszont feltehetőleg nem a legidősebbek kapják, hiszen ilyen több százezer forintos ellátást nem folyósítanak olyanoknak, akik 1970 előtt vonultak nyugdíjba. A januári adatok szerint a csúcsnyugdíj pedig közel 870 ezer forint.

Pénzcentrum.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek