kapubanner for mobile

A bérekre is fordítanának a hamburgeradóból

A népegészségügyi termékdíjból befolyó összeget először a legfontosabb hiányterületekre, köztük a bérekre fordítaná az ágazat, ugyanis a népegészségügyi területen a harmadik negyedévben uniós pályázatokat is kiírnak - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság hétfőn az MTI-vel.

Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra: a népegészségügyi célok eléréséhez is több, új forrásra van szükség. Annak kapcsán, hogy az eredeti javaslathoz képest bővülhet-e az érintett termékek köre azok édesítőszer- vagy transzzsírtartalma alapján, leszögezték: a törvénytervezet nem érinti és a tervek szerint nem is fogja érinteni a szénhidrát-anyagcserezavarokban szenvedők számára készült diabetikus élelmiszerek körét, azok kivételt képeznek.

"A hozzáadott transzzsírsavak ellen olyan tömeges bizonyíték szól, hogy ebben a kérdéskörben nemzetközi szinten kell lépnünk" - fogalmaztak, hozzátéve: a kérdés szakmai előkészítést kíván, erről még korai beszélni. Az egészségügyi államtitkárság kiemelte: a törvénytervezet célja az a fogyasztóknak szánt üzenet, hogy milyen termékeket fogyasszanak, ezért "végső soron az adó is a fogyasztót terheli". A másik célja pedig az, hogy az élelmiszerpiac kínálata az egészséges táplálkozás irányába változzon, illetve az élelmiszergazdaság szereplőit ilyen termékek előállítására ösztönözze - tette hozzá.

Font Sándor és Kovács József fideszes képviselő múlt pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a népegészségügyi termékadóról szóló, hamburgeradó néven ismertté vált törvényjavaslatot. Az új adónemet az eredeti javaslat szerint szeptember 1-jével öt termékcsoportra vetnék ki, egy hétfői, ugyancsak kormánypárti módosítás viszont a január elsejei bevezetést javasolta.

A cukrozott és 25 százaléknál kevesebb gyümölcsöt tartalmazó üdítőitalok adója literenként 5 forint, a cukrot és koffeint is tartalmazó energiaitaloké viszont 250 forint lenne. A szilárd termékek közül az előrecsomagolt sütemények adója kilogrammonként 100 forint, a sós snackeké 200, az ételízesítőké 500 forint. Nógrádi Zoltán fideszes képviselő módosító indítványa szerint 500 helyett kilónként 125 forint adóval kellene terhelni az ételízesítőket.

Font Sándor (Fidesz), a törvényjavaslat egyik előterjesztője a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén arról beszélt: a népegészségügyi termékadóból összességében 20 milliárd forint bevétele származhat a költségvetésnek, s ezt az egészséges életmód ösztönzésére lehetne fordítani. Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfőn általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot. A fideszes Rogán Antal kiemelte: a keletkező 20 milliárd forintos többletbevételt a kormány az egészségügyre fordítja.

A népegészségügyi termékdíj alkalmazása kapcsán Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az MTI-nek azt mondta: egyes egészségtelen élelmiszereket kitilthatóvá tennének a magyar piacról, illetve azok eladását közgazdasági eszközökkel szorítanák vissza. Hozzátette: egyes élelmiszerek bizonyos összetevői, például a transzzsírok vagy a szintetikus adalékok (E-anyagok) kétes hatásúak az emberi egészségre.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk