kapubanner for mobile

A cégek az életrevaló frissdiplomásokat keresik

Élethosszig tartó tanulás, legalább egy idegen nyelv biztos tudása, igényesen elkészített önéletrajz, talpraesettség, elhivatottság, önállóság, beleérző képesség, kitartás - ezek azok a legfontosabb elvárások, amelyeket a munkáltatók a frissdiplomásokkal szemben támasztanak a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) által végzett regionális munkaerő-piaci kutatás szerint.

"A vizsgálat rámutatott: a cégek nem a szakmai tudást és az elméleti alapokat helyezik előtérbe, hanem a fiatalok életrevalóságát. A legalapvetőbb elvárás a vállalatok részéről, hogy a pályázó legyen kommunikatív, nyitott személyiség, és tudjon együttműködni a kollégáival" - fogalmazott Deés Szilvia a felmérés kapcsán. Hozzátette: a felsőoktatás e téren abban tud segíteni, hogy minél több gyakorlati projekten, feladaton, tréningen keresztül fejleszti személyiségüket, s felkészíti őket az álláskeresésre és a munkába állásra.

A MÜTF a kezdetek óta igyekszik eleget tenni ennek az elvárásnak, számos ilyen típusú képzést kínál hallgatóinak, és idén - a TÁMOP 4.1.1 pályázat keretében - elindította a Gyakorlatorientált hallgatói készségfejlesztő-életviteli tréningsorozatot is, amelyre jelenlegi és végzett hallgatók egyaránt jelentkezhettek - ismertette a főiskola marketing vezetője.


A munkaadók elégedetlenek a hazai képzésekkel



A vizsgálat szerint a vállalatok összességében nincsenek megelégedve a felsőoktatási képzésekkel. Túlképzést látnak a piacon és főként sok felesleges képzést, miközben a legtöbb szakmai és iparági területen hiányzik a közép- és technikusi szint képzése Magyarországon. A munkaadók a gyakorlatorientáltságot, a releváns gyakorlati képzést is hiányolják a mai magyar felsőoktatásból. "Élet ízű oktatásra lenne szükség" - foglalta össze véleményét egy HR tanácsadó.


Vállalkozó egyetemekre van szükség



A cégek többsége nincs tisztában azzal, hogy a felsőoktatási intézményeknek is lehetnek olyan szolgáltatásai, amelyekből profitálhatnak. A kölcsönösen előnyös együttműködések kialakításakor vagy kiterjesztésekor tehát két fő területre kell koncentrálnia a felsőoktatásnak: képzési oldalon a hallgatók szakmai gyakorlatának szervezésében és attitűd-fejlesztésében való együttműködésre, tudástranszfer oldalon pedig a K+F, innováció és egyéb szolgáltatások területén való kooperációra. Emellett fontos az is, hogy a vállalati szakemberek tudását jobban kihasználják az intézmények, meghívják őket vendégelőadónak a szakmai tapasztalatok, gyakorlati példák, történetek átadására.

A MÜTF e téren is jól teljesít: több mint 70 céggel áll kapcsolatban, közös tananyag-fejlesztési megállapodást kötött többek között a Pannon Egyetemmel és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvánnyal, továbbá - főként az Alternatív Energia Műhely révén - számos kutatás-fejlesztési együttműködéssel is büszkélkedhet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek