kapubanner for mobile

A cégek fele figyel az egészségünkre

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokon túl a magyar munkáltatók csaknem 54 százaléka küldi el dolgozóit egyéb vizsgálatokra - mondta Paksi Mária, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) nemzetközi igazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

"A közép-kelet-európai munkaadók és munkavállalók egészség- és biztonságtudatosságának fejlesztése" című kutatás rámutat: a törvényben előírt kötelezettségeken felül a vállalatok 48 százaléka a munkakörnyezet korszerűsítésére, valamint az eszköz- és géppark cseréjére és fejlesztésére költött az elmúlt egy évben.

A felmérést egy 2009 júniusában indult, az Európai Bizottság által támogatott projekt keretében végezték, a magyar szervezetek mellett részt vettek benne a román, osztrák, szlovén, horvát és szlovák munkaadói szövetségek és vállalatok. A projekt célja egyebek mellett az, hogy felhívja a figyelmet a munkaegészségügy és munkabiztonság fontosságára, valamint hogy irányelveket fogalmazzanak meg ezzel kapcsolatban - mondta Paksi Mária. Magyarországon több mint 200 vállalat válaszait értékelték.

Paksi Mária elmondta: a magyar cégek csaknem háromnegyedének van munkahelyi biztonság- és egészségvédelmi szabályzata, és csupán 14 százalékuk jelezte, hogy nem rendelkezik tervezett vagy dokumentált stratégiával.

A vezetők 65,5 százaléka a vállalati stratégia és az üzleti terv elkészítésében is helyet ad a munkahelyi egészség és biztonság témakörének. A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezett magyar munkáltatók több mint 63 százaléka vezet baleseti statisztikát, míg 12,6 százalék egyáltalán nem regisztrálja a munkával összefüggő sérüléseket. A statisztikát vezetők évi átlagosan 14 balesetről számoltak be.

Mandrik István, az MGYOSZ munkavédelmi ügyvivője emlékeztetett: az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén már megtárgyalta és elfogadta a Nemzeti Munkavédelmi Politikát. Hozzáfűzte: ennek prioritása a munkahelyi egészség és biztonság kultúrájának kialakítása.

Ugyancsak a téma fontosságát jelzi, hogy az MGYOSZ és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) márciusban közös akcióprogramot indított a munkabiztonság és a munkaegészségügy javítása érdekében - mondta Mandrik István. Az akcióprogram fontos célja egy elkülönült munkahelyi balesetbiztosítási rendszer kialakítása.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) tavaly több mint 16.000 munkabalesetről értesült, amelyek közül 91 volt halálos. 2008-ban még több mint 20.000 munkabalesetet - köztük 118 halálosat - regisztráltak.

Tim Tregenza, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) hálózat-menedzsere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Unióban tavaly 7 millió munkahelyi baleset történt, amiből ebből 167.000 halálos volt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek