kapubanner for mobile

A cseheknél kevesebb lett a munkanélküli

Csehországban csökkent a munkanélküliség februárban, a legnagyobb mértékben a Skoda központjának vonzáskörzetében javult a foglalkoztatottsági helyzet a kedden megjelent adatok szerint - tudta meg a Napi Gazdaság.

A prágai munkaügyi minisztérium kimutatása szerint a munkanélküliségi ráta 9,6 százalék volt februárban, a januári 9,7 százalék és az egy évvel korábbi 9,9 százalék után. A 10,5 millió lakosú országban februárban 567 ezren voltak regisztrált munkanélküliek, közel 17 ezerrel kevesebben, mint tavaly februárban.

Elemzők változatlan rátára, 9,7 százalékra számítottak, a friss adatokkal kapcsolatban pedig kiemelik, hogy elsősorban olyan régiókban javult a helyzet, ahol exportra termelő vállalatok telepedtek meg, ami a cseh gazdaság kedvező kilátásait jelzi.

Napi Gazdaság

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek