A Delego Cégcsoport ügyvezetői posztját Marek József tölti be
A Delego Személyzeti Szolgáltató Cégcsoport ügyvezetői posztját ez év júliusától Marek József tölti be, írja a cég közleményében. A több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező kiváló szakember legfőbb célkitűzései között szerepel, hogy a 2011-ben alakult magyar cégcsoport néhány év alatt hazánk meghatározó munkaerő-kölcsönző, -közvetítő vállalatává fejlődjön.
Marek József (42) szakirányú végzettségét a gödöllői Szent István Egyetem Gazdasági- és Társadalomtudományi Karán és a Pécsi Tudományegyetem Állami- és Jogtudományi Karán szerezte, végzettsége emberi erőforrás menedzser és jogi szakokleveles közgazdász.
Az ügyvezető szakmai pályafutását 1990-ben a Meló-Diák Iskolaszövetkezetnél kezdte, ahol többek között diákcsoporti elnök volt. 2000-ben vezetőtársaival megalakította és résztulajdonosként működtette a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Kft.-t. Először ügyvezetőként, majd az átalakulást követően vezérigazgatóként ellátta a részvénytársaság képviseletét, irányítása alatt a cégcsoport országossá fejlődött, és a legnagyobb magyar tulajdonú humánerőforrás szolgáltató vállalattá nőtte ki magát. 2010-ben Marek József úgy érezte, hogy a zrt.-nél elvégezte azt a küldetést, amit kitűzött maga elé, így értékesítette üzletrészét. Ezt követően 2013 elejéig a Prohumán Munkaerő Szolgáltató Kft.-nél hálózatfejlesztési projekteket vezetett, jelenleg a Delego Személyzeti Szolgáltató Cégcsoport ügyvezetője.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon