kapubanner for mobile

A DK az európai minimálbér bevezetését és a mesterséges intelligencia szabályozását javasolja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az európai minimálbérnek az egyes országokban vagy a mediánbér hatvan százalékát, vagy a bruttó átlagbér ötven százalékát kell elérnie - mondta a párt ügyvezető alelnöke.

A mesterséges intelligencia szabályozását, az európai minimálbér bevezetését, az orosz energiahordozóktól való függetlenedést és a magyarországi nagy tavak fokozott védelmét javasolja a Demokratikus Koalíció. Minderről csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt a párt ügyvezető alelnöke.

Az árnyékkormányinfó elnevezésű eseményen Molnár Csaba elkerülhetetlennek nevezte a mesterséges intelligencia jogi szabályozását. A DK ezért önálló, a mesterséges intelligenciáért felelős kormányzati szereplőt nevezne ki, és felállítana egy "mesterségesintelligencia-ügynökséget" - közölte. Az ellenzéki párt továbbá munkahelyi innovációs programot indítana és a nemzeti alaptantervben taníttatná a mesterséges intelligenciához kapcsolódó legfrissebb információkat - sorolta az ügyvezető alelnök. Azt is mondta, hogy folyamatos beszámolásra köteleznék a mesterséges intelligenciával foglalkozó magyarországi intézményeket, egyesületeket és szervezeteket.

Az EP-képviselő az európai minimálbérről azt mondta, hogy a társadalmi partnerekkel közösen dolgoznák ki azokat a szabályokat, amelyek biztosítják az uniós irányelvben megfogalmazott referenciaértékekhez való igazodást. Az európai minimálbérnek az egyes országokban vagy a mediánbér hatvan százalékát, vagy a bruttó átlagbér ötven százalékát kell elérnie - fejtette ki. A Demokratikus Koalíció a növekvő minimálbérköltségek ellensúlyozásként adó- és járulékkedvezményeket nyújtana a magyarországi kis- és közepes vállalkozásoknak, illetve növelné a kollektív szerződések arányát - hangsúlyozta.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek