A DK kártérítést sürget az indoklás nélkül elbocsátott közalkalmazottaknak
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, kezdeményezzen törvényjavaslatot azért, hogy az indoklás nélkül elbocsátott közalkalmazottak kártérítést kapjanak.
Szűcs Erika, a DK-hoz tartozó független képviselő csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva azután sürgette ezt, hogy jogerőre emelkedett Magyarország elmarasztalása egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása miatt a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán.
A testület júliusban marasztalta el és kötelezte 9 ezer euró megfizetésére Magyarországot egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása miatt. Az ítélet azután lett jogerős, hogy a bíróság szerdán közölt határozatában elutasította a fellebbezést.
Szűcs Erika elmondta, az ítélet alapján mindazok a közalkalmazottak jogorvoslatra és kártérítésre számíthatnak, akiket indoklás nélkül bocsátottak el. A DK szerint azonban nem szabad ezeket az embereket arra kényszeríteni, hogy bírósági úton érvényesítsék jogos követelésüket. A hasonló - vélhetően tömeges - ítéletek elkerülése érdekében a DK azt sürgeti, hogy a kormány nyújtson be törvényjavaslatot a sérelmet szenvedők kártérítéséről - közölte.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?