A felelős vezetőket célozza meg a kontinenseket átfogó hálózat
Saját közösségi oldalt hozott létre a Common Purpose nemzetközi hálózata, amely immár a magyarországi Common Purpose képzéseket elvégző vezetők számára is elérhető. A virtuális hálózat jelenleg 12 ország 25.000 vezetőjét hozza össze, és az a célja, hogy társadalmilag felelős vezetői réteg jöjjön létre.
A hálózat célja, hogy a vezetők helyi, országos vagy nemzetközi szintű társadalmi kezdeményezéseket indítsanak el, s ez által egy minél szélesebb vezetői réteg alakuljon ki, amely a társadalomért felelősnek érzi magát, s részt vesz annak fejlesztésében, problémáinak, kihívásainak megoldásában, a lehetőségek minél hatékonyabb kihasználásában.
A "Common Purpose 360" nevű rendszer teljesen zártkörű, csak olyan vezetők lehetnek tagjai, akik valamely Common Purpose programot elvégeztek. Itt olyan vezetőkre találhatnak, akik hasonló probléma megoldásán vagy hasonló kezdeményezés megvalósításán dolgoznak éppen, vagy korábban szereztek már tapasztalatokat az adott területen.
A tapasztalatok, információk átadása történhet online "munkaasztalokon", fórumokon, de akár arra is van lehetőség, hogy a site-on keresztül a vezetők ebédmeghívással éljenek egymás irányába vagy személyesen találkozhassanak a programot elvégzett vezetők számára rendezett alumni rendezvényeken.
Az oldal ahhoz járul hozzá, hogy a gyakorlatban is megvalósuljon a hatáskörön túli vezetés, mely képességre a Common Purpose képzések leginkább fókuszálnak mint fejlesztendő területre. Akik a hatáskörükön túl vezetnek, a közvetlen befolyási területükön kívül esőkörnyezetben is képesek változást kezdeményezni és megvalósítani, illetve egy sokszínű hálózatot alakítanak ki és kezelnek sikerrel maguk körül.
A Common Purpose Magyarország Egyesület tavaly kezdte meg működését, és idén már a második intenzív vezetőképző programját tartja. Ez év októberben pedig a Meridián nevű programot indítja be, mely olyan vezetők számára kínál tanulási, fejlődési lehetőséget, akik elfoglaltságuk miatt eddig nem tudnak bevállalni egy fix programnapokból álló képzést.
A Meridián során csak három programnapot kell előre megadott napokon elvégezni, viszont e napok között a képzés további elemeit a résztvevők saját maguknak választják ki bizonyos kereteken belül. A programon a résztvevők Budapestet és Magyarországot érintő aktuális kérdésekkel foglalkoznak.
A program olyan lehetőségeket teremt a legkülönbözőbb szektorokból érkező vezetők számára, melyeken keresztül valódi, működő kapcsolatokon alapuló, hatékony kezdeményezéseket indíthatnak el a civil társadalom fejlesztése érdekében, országhatárokat átívelően is - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?