A felnőttképzési törvény a tavasszal a parlament elé kerülhet
A szakképzésről, illetve a szakképzési hozzájárulás fizetéséről szóló jogszabályok változása után még a tavaszi ülésszak idején a parlament elé kerülhet a felnőttképzésről szóló törvény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Nagykanizsán sajtótájékoztatón.
Czomba Sándor a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. szervezésében a szakképzési rendszer változásairól tartott fórumot megelőzően beszélt arról, hogy zajlik az egyeztetés a kamarákkal és más szervezetekkel, hogy milyen változtatásokra van szükség. Az országgyűlés várhatóan még a tavaszi ülésszak idején tárgyalhat majd a megfogalmazott javaslatokról.
Az államtitkár kiemelte: a szakképzés területén "érdemi eredményeket akkor tudunk elérni, ha a humán erőforrásba is komoly energiát fektetünk". Ez indokolta azt, hogy a korábbi szakképzési rendszert Magyarországon is felváltsa a duális képzés, amely Németországban és Ausztriában már hatékonyan működik.
Az államtitkár kiemelte: a szakképzés területén "érdemi eredményeket akkor tudunk elérni, ha a humán erőforrásba is komoly energiát fektetünk". Ez indokolta azt, hogy a korábbi szakképzési rendszert Magyarországon is felváltsa a duális képzés, amely Németországban és Ausztriában már hatékonyan működik.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?