kapubanner for mobile

Megvannak az Év Felnőttképzői

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés a HR Portal által idén először meghirdetett „Az Év Felnőttképzője” díj iránt, amelynek sorsáról június 30-án döntött a szakmai zsűri. A nyertesek kilétére az ünnepélyes, szeptemberi díjátadón derül fény.

Év Felnőttképzője, HR Portal, logo-

Idén először hirdette meg a HR Portal „Az Év Felnőttképzője” díjat, amelynek elsődleges célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak, a pályázatokon keresztül pedig bemutasson jól működő, fenntartható szakmai gyakorlatokat.

A kezdeményezést a korlátozott publicitás ellenére is hatalmas érdeklődés kísérte a szakma részéről: a felnőttképzők aktivitása minden várakozást felülmúlt. A jelentkezési határidőig végül több mint 60 nívós pályázat érkezett be a felhívásra.

A beérkezett anyagok elbírálására június 30-án ült össze a rangos szakmai zsűri: Pap Máté (az MKIK szakképzési igazgatója), Zsuffa Ákos (a Felnőttképzők Szövetségének elnöke), Markovics András (a HR Portal ügyvezetője), Pádár Tivadar (felnőttképzési rendszerfejlesztő, az EDUCERT Képzésmódszertani Minőséghitelesítési Kft. ügyvezetője), valamint Tengerdi Dóra toborzással, kiválasztással és karriertanácsadással foglalkozó HR szakértő.

A bírálóbizottság egy rendkívül összetett szempontrendszer alapján értékelte a résztvevőket. A döntési folyamat során kiemelt súllyal számítottak a résztvevői visszajelzések, a képzések sikeraránya, a tanított ismeretek piaci versenyképessége, valamint a benyújtott anyagok innovativitása. Emellett a szakemberek a pályázó cégek múltját, eddigi stabilitását és piaci jelenlétét is szigorúan figyelembe vették.

Annak érdekében, hogy az értékelés a lehető leginkább pártatlan, igazságos és objektív legyen, a zsűri a modern technológiát, köztük a mesterséges intelligenciát (AI) is segítségül hívta az adatok és szöveges beszámolók elemzéséhez.

A szoros versenyre és a kimagasló minőségű pályázatokra való tekintettel a fődíjak mellett számos különdíj átadása is várható, így még több kiemelkedő teljesítményt nyújtó szervezet kaphat majd méltó elismerést.

Bár a döntés már megszületett, a borítékok egyelőre zárva maradnak: a nyertesek kilétére ugyanis csak az ünnepélyes, szeptemberi díjátadón derül fény (ennek pontosítása még folyamatban van). A szervezők a rendezvényre minden pályázót szeretettel várnak, hiszen a gála nemcsak a győztesek megünnepléséről szól, hanem kiváló alkalmat biztosít a szakmai kapcsolatépítésre, a tapasztalatcserére és a közös tudásmegosztásra is.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek