kapubanner for mobile

"A felsőoktatás orbáni átalakítása elszegényedéshez vezet"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MSZP szerint az ország elszegényedéséhez vezet az, ha a miniszterelnök által elmondottak szerint alakítják át a felsőoktatást.

Orbán Viktor kormányfő a policity.hu-n hétfőn megjelent interjújában azt mondta: néhány év alatt úgy alakítaná át a felsőoktatás rendszerét, hogy abban minden diák maga tudja állni a tanulás költségét.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja ezzel kapcsolatban kedden azt közölte az MTI-vel: az elképzelés tömegeket rekeszt ki a magas értékű, speciális tudások világából, a felsőoktatásból, ezzel alacsony jövedelemre, rossz minőségű életre ítélve őket. Az alacsony jövedelmek következménye az alacsony adóbevétel lesz, az egyre rosszabb minőségű, majd leálló állami szolgáltatások, ezáltal még durvábban elhúzódó válság - írta.

Kifogásolta, hogy a kormány egyik tanulmánya szerint a Diákhitel 2 konstrukció hosszabb távon egy költségvetési időzített bomba, egy évtized alatt akár az összeomlás szélére is sodorhatja a magyar államháztartást. Közölte azt is: a magyar vállalatok nem lesznek képesek a pályakezdők helyett visszafizetni az adósságukat.

Kunhalmi Ágnes szerint a felsőoktatás az államnak és az egyénnek is hasznot hajt, így fenntartása is közös érdek. Mint írta, olyan felsőoktatást kell teremteni, amelynek költségeit méltányosan osztják meg egymás közt a felek. Úgy véli, ennek megteremtése csak a szakmával, a hallgatókkal és a parlamenti pártokkal együtt lehetséges.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek