kapubanner for mobile

A fiatalok jövőjéről beszélt Orbán

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A szakmunkás fiatalok fontosak Magyarországnak, s ha a fiataloknak nincs jövőjük, akkor az országnak sincs, fejtette ki a miniszterelnök a Szakma Sztár Fesztiválon hétfőn, Budapesten.

Hangsúlyozta, ha a fiataloknak van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik, akkor van értelmes munka, van tisztességes fizetés. Ezért nem pusztán szakmunkás-bizonyítványt szeretnénk adni a fiataloknak, hanem használható tudást, és vele a jövőt.

A fesztivál keretében rendezik meg a szakmunkástanulók tanulmányi versenyeinek - a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny - országos döntőjét, valamint a SkillsHungary nemzeti döntőt, amely a nemzetközi szakmai versenyek - az EuroSkills és a WorldSkills - magyarországi válogatója. Az eseményen bejelentették, hogy 2018-ban - a rendszerváltó országok közül elsőként - Magyarországon rendezik az EuroSkills verseny döntőjét, és erről ünnepélyes megállapodást írtak alá. A rendezésért folytatott versengésben Magyarország Norvégiát utasította maga mögé.

A versenyekre 5500 szakmunkás tanuló jelentkezett, közülük, a válogatók után, 192-en jutottak be az országos döntőkbe. "A versenyek célja, hogy növeljék a fizikai - beleértve a ráépülő, magasan kvalifikált - szakmák társadalmi presztízsét" és vonzerejét - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a rendezvény főszervezője. A fesztiválra a vidéki iskolákból várhatóan több mint 9 ezer tanuló érkezik 200 autóbusszal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara területi szerveinek a szervezésében. További 5-6 ezer diákot várnak budapesti általános iskolákból. Többségük pályaválasztás előtt álló fiatal.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek