A fiatalok szerint 72 éves korukig dolgoznak majd
Bár a többség tisztában van vele, hogy nyugdíja majd nem lesz elég a megélhetésre, megtakarítással csak 64 százalékuk rendelkezik, a kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők aránya pedig mindössze 37 százalék - írja a Napi.hu az Union Biztosító saját ügyfelei körében végzett felmérését idézve.
A megkérdezettek 85 százaléka véli úgy, hogy a nyugdíja majd nem lesz elég a megélhetésére - világít rá a biztosító ezer ügyféllel végzett online felmérés. Az adatokat a két évvel ezelőtti hasonló felmérés eredményével összehasonlítva kiderült, a fiatalok szerint tovább kell dolgozniuk. 2013-ban a 25 év alattiak 68 éves nyugdíjkorhatárral kalkuláltak, most pedig már úgy vélik, 72 évesen mehetnek majd nyugdíjba. Az átlagos nyugdíj nagyságát az utolsó fizetéshez képest két éve 63 százalékra, az idén 55 százalékra taksálták a megkérdezettek.
A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 61 százaléka mindössze 1-2 évre szóló megtakarítást tervez.
Napi.hu
A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 61 százaléka mindössze 1-2 évre szóló megtakarítást tervez.
Napi.hu
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon