A fiatalokat éri a legtöbb munkahelyi jogsértés
Az elmúlt hetekben láttak napvilágot a Nemzeti Munkaügyi Hivatal jelentései, melyek a munkaügyi jogsértések magas számával döbbentették meg a közvéleményt – emlékeztet lapunkhoz eljuttatott közös közleményében több szakszervezet ifjúsági tagozata. Emiatt a hatóság még erőteljesebb fellépését kérik.
A munkaügyi hivatal adataiból kiderült: a foglalkoztatók 58 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket, tízből nyolc munkáltató nem tartja be a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat.
A munkahelyi jogsértések terén az egyik legérintettebb csoport – a szakszervezetek véleménye és tapasztalata szerint – a fiatalabb korosztályokból, a pályakezdők köréből kerül ki. Ennek számos oka (nem megfelelő tájékozottság, a kiszolgáltatottság magasabb szintje, szakszervezeti tagság hiánya) még határozottabb fellépésre kell, hogy ösztökélje az érintett hatóságokat – áll az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata, a Fiatalok Ligája, a LIGA Szakszervezetek Ifjúsági Tagozata, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata és a Munkástanácsok Ifjúsági Tagozata közös közleményében.
A szakszervezetek közleményükben felhívták a munkaügyi hatóság figyelmét, hogy érdemes lenne a kiszabható bírságok összegének általános emelése és más szankciók alkalmazása, különösen azokban az esetekben, amikor az elszenvedők pályakezdő fiatalok. Ehhez a munkaügyi ellenőrzésekre fordítandó összeg megemelése és az ellenőrzések számának növelése is elengedhetetlen.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a számokból kitűnő jelenségek hosszabb távon is tendenciaként érvényesüljenek, erősítve a fekete- és szürkegazdaságot, melynek következményei nem csak az érintett munkavállalókra, de az ország gazdaságának egészére is negatívan hatnak – írják.
"Felhívjuk egyúttal a fiatalok figyelmét: amennyiben úgy érzik, hogy jogaikban sérelem éri őket, bátran forduljanak a szakszervezetekhez!" – zárul a közlemény.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?