kapubanner for mobile

"A Fidesz propagandája szembemegy a tényekkel"

Az MSZP szerint a Fidesz propagandája a nők foglalkoztatásának javulásáról szembemegy a tényekkel - reagált az ellenzéki párt szóvivője Selmeczi Gabriella szerdai nyilatkozatára.

A Fidesz szóvivője arról beszélt, hogy pártja támogatja a kormány által szerdán bejelentett programot az 55 év feletti munkanélküli nők foglalkoztatására, mert ezzel jövőre még több nőnek lesz esélye munkavállalásra. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány az elmúlt három évben is nagyon sok mindent tett a nők foglalkoztatásának javításáért.

Kormos Kata az MSZP szóvivője szerint a versenyszférában a foglalkoztatottság csökkent. A szóvivő kiemelte, hogy a munkanélküli fiatal nők (15-24 évesek) száma 20 százalékkal nőtt az elmúlt három évben. Továbbá a nők helyzetét csak rontja, hogy mindössze három hónapos a munkanélküli ellátás, miközben átlagosan másfél év a munkanélküliség ideje. Szintén hátrányosan érinti a nagyrészt nőkből álló szakápolókat az egészségügyi forráskivonás és a tömeges elvándorlás - tette hozzá Kormos Kata, aki emellett megemlítette még azt is, hogy a szociális munkások és a bölcsődei dolgozók nem részesültek a pedagógusokat érintő béremelésből.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek