A héten elfogadhatják az új munkatörvénykönyvet
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés mai ülése. A miniszterelnök várhatón az előző heti európai uniós csúcson megismert válságkezelő terveket ismerteti, illetve megerősítheti a jövő évi költségvetés átdolgozásának szükségességét.
A magyar miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy csak az Országgyűlés járhat el a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben. A miniszterelnök felszólalása után a megszokott interpellációs blokk, majd határozathozatalok következhetnek, utóbbiak során kizárólag képviselői módosító indítványokról dönt a Ház.
A szavazások után, feltételezhetően már az esti órákban kezdődhet a kormány nemzeti vagyonról szóló előterjesztésének általános vitája hatórás időkerettel, majd a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint a szabálysértésekről szóló javaslatok, illetve a rendvédelmi törvénymódosítás részletes vitája következhet, egyenként 4 óra 20 perces időkerettel.
Az Országgyűlés - az előzetesen megadott napirend alapján - háromnapos ülést tart a héten, elfogadhatja az új munka törvénykönyvét, illetve megválaszthatja az új bírósági rendszer vezetőit.
A Ház ezt követően 2011-ben már csak december 19-én és 23-án ülne össze.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja
- Minőségi kéziszerszámok a ház körüli munkákban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?