A HÖOK szerint eredményesek voltak a hallgatók erőfeszítései
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) értékelése szerint eredményesek voltak a szervezetnek a felvételi keretszámok megváltoztatásáért tett erőfeszítései, amelyekkel a következő generációk érdekeit szem előtt tartva léptek fel.
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke örömmel tapasztalta, hogy a korábban tervezett 10 500 helyett 58 ezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait állami ösztöndíjas képzésben, és különösen nagy eredménynek tartják, hogy végül valamennyi indított szakon meghirdettek államilag finanszírozott férőhelyeket is.
Meglátásuk szerint a Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével kötött részmegállapodás felvételi eljárásra vonatkozó pontjai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a szociálisan hátrányosabb helyzetben lévő családok tehetséges gyermekei is felvételt nyerhettek valamely felsőoktatási intézménybe - mutatott rá.
A HÖOK annak a reményének is hangot adott, hogy hamarosan hosszú távú megoldást sikerül találni a felvételi rendszer megújítására is.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek