kapubanner for mobile

A humánerőforrás-hiány is hozzájárulhat, hogy nem ér ki időben a mentő

Az Országos Mentőszolgálat évek óta küzd humánerőforrás hiánnyal, melynek legfőbb gócpontja Budapest és annak agglomerációja - írja a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége.

“Miért nem jön a mentő?” címmel tett közzé posztot szerdán a Facebookon a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, miután egyre több olyan bejegyzés jelenik meg, amiben a mentőhívás és a mentőegység helyszínre érkezése között eltelt időre panaszkodnak. A poszt annak kapcsán (is) született, hogy Gálvölgyi János szerdán rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá, de az fél óra után sem érkezett meg, ezért a lányai vitték kórházba a 74 éves színészt. A mentők vizsgálják az esetet. 

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége a posztban négy fő okot sorol fel, ami azt okozhatja, hogy nem érkezik meg a mentő.

"Az Országos Mentőszolgálat évek óta küzd humánerőforrás hiánnyal, melynek legfőbb gócpontja Budapest és annak agglomerációja. A fővárosban és vonzáskörzetében akár a mentőgépkocsi-vezetők, akár a mentőápolók vagy mentőtisztek jóval magasabb fizetésekért találnak munkát, mint amelyet a mentőknél el tudnak érni. Egy példa ezek közül az ápolók és tisztek jóval magasabb bérezése a kórházak sürgősségi osztályain, amely már jelentős mértékű munkaerő elszívást jelent. A hivatástudatra való apellálás sajnos a mai gazdasági helyzetben már nem bizonyul elegendőnek a munkaerő megtartására. Az egész ország területéről vezényelnek fel mentőegységeket a Budapesti mentés fenntartása érdekében. Nem túl bonyolult végig gondolni, hogy a vidékről a fővárosba irányított mentőautók vidéken hiányt fognak képezni. A Budapesti mentés pedig a felvezényelt egységek ellenére is éppen, hogy fenntartható, köszönhetően egyedül a mentődolgozók extrém erőfeszítéseinek. Gondoljunk bele, hogy ezen komoly erőfeszítéseket bármikor ismét überelheti egy újabb világjárvány. A mentésirányításokban ugyancsak jelentős a HR probléma, valamint az utánpótlás mennyisége és képzettsége sem megfelelő. Ezen felül Budapest rendkívül sok, nagy látogatói számmal rendelkező rendezvénynek ad otthont, melyeket a jogszabályok szerint az Országos Mentőszolgálatnak kell egészségügyileg biztosítania, ami további terhelést ró a mentőkre. A leírtak összessége kirajzolja az első okát a tapasztalható kiérkezési problémáknak" - írja a bejegyzés. 

További okokként a mentés és a mentőhívás-mentő küldés nem megfelelő szabályozását, az Országos Mentőszolgálat megfelelő kommunikációjának hiányát hozták fel, valamint azt, hogy a lakosság egészségügyi edukációja elmarad a kívánttól.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk