kapubanner for mobile

A Jobbik pert indít az uniós pályázatokon nyertes cégek tulajdonosai miatt

A Jobbik közérdekű adatigénylési pert indít annak érdekében, hogy kiderüljön, kik a tulajdonosai azoknak a külföldön bejegyzett cégeknek, amelyek állami támogatást nyertek a magyarországi uniós pályázatokon - jelentette be hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Szilágyi György.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Volner János képviselőtársával korábban írásbeli kérdést intéztek Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez. Ebben 74 olyan cégről érdeklődtek, amelynek tulajdonosai között külföldön, gyakran "egzotikus adóparadicsomokban" bejegyzett vállalkozások állnak és azt akarták megtudni, hogy azok tavaly január elsejétől ténylegesen milyen kifizetésekhez juthattak hozzá. Egyúttal arra is rákérdeztek, hogy milyen tulajdonosi struktúrájú szervezetek részesülnek az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyarország költségvetése által közösen biztosított forrásokból.

Szilágyi György a miniszteri válaszból azt szűrte le: az európai uniós források pályáztatásánál és kifizetésénél a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a közreműködő intézmények nem vizsgálják a pályázók átláthatóságát és tulajdonosi körét.

A képviselő közölte: Volner János képviselőtársával eddig öt ízben fordultak Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez, de ő "egyetlen esetben sem jelölte meg" a pályázatokon nyertes cégek tényleges tulajdonosi körét. Ennek két oka lehet, vagy nem ismeri azokat vagy nem akarja elárulni - jelentette ki.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek