A jogszabályok szerint a nyugdíjalap nem lehet deficites
A nyugdíjak kifizetését az állam és a költségvetés garantálja, eddig soha nem fordult elő, hogy az alap hiánya miatt csökkentették volna a nyugdíjakat, így nem áll meg az az érvelés, hogy a magánpénztárak léte a nyugdíjak kifizetését veszélyeztetné - érvel a Napi Gazdaság cikke.
Veszélyben a nyugdíjak kifizetése - ezzel is magyarázza a kormányoldal a magánpénztári járulékok eltérítését -, holott az utóbbi években ez a kérdés egyszer sem merült fel komolyan, hisz a 13. havi nyugdíj bevezetése után éppen a Fidesz javasolta a tizennegyedik havi ellátás bevezetését.
Közkeletű tévedés, hogy a nyugdíjakat az állami költségvetéstől független alapból fizetik - míg korábban lehet, hogy volt értelme e különbségtételnek, mára okafogyottá vált, ugyanis a nyugdíjalap az államháztartás szerves részévé vált.
Az alap irányítása már teljes mértékben kormányzati feladat és önálló vagyonnal sem rendelkezik, míg a kilencvenes évek második felében voltak erre kísérletek - igaz, csúfos kudarccal záródott a tb-önkormányzatiság, illetve az általuk folytatott vagyonkezelés. Mára azonban a nyugdíjalap nem más, mint a központi államháztartás egy zsebe, amelynek gazdálkodásáért az állam felel.
A jogszabályok szerint a nyugdíjalap nem lehet deficites, vagyis az állam garanciát vállal a kifizetésekre - így e szempontból nem helytálló az a kormánypárti érvelés sem, hogy a kieső bevételek miatt nem biztosított a nyugdíjak kifizetése.
A tervek szerint a jövő évben a kormány nem tartaná meg az állami nyugdíjalapnak a magánpénztári befizetéseket - ezzel azonban nem a nyugdíjak kifizetésére teremt fedezetet (hiszen azt nem fizeti ki a nyugdíjakra, illetve nem halmozza fel a következő évek nyugdíjának kifizetésére), hanem a személyi jövedelemadó januártól tervezett csökkentésére.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?