A képviselők fizetése jóval magasabb, mint a dolgozóké, és nem sokkal marad el az európai politikusok bérétől
Hazánkban nagyon elszakadt egymástól az átlagbér és a képviselők fizetése. 2018 szeptemberében, majd idén tavasszal is emelkedett a képviselők fizetése, egy év alatt 70 százalékkal nőtt a keresetük, míg a munkavállalók átlagbére 2014-től számítva is csak 55 százalékkal lett több - írja az mfor.hu.
Míg az átlagbér, vagy a minimálbér összege sereghajtónak számít az európai országokéhoz képest, addig a képviselők fizetése Európában a hatodik legalacsonyabb alapjuttatás. Magyarországnál kevesebbet Lengyelországban, Horvátországban, Lettországban, Spanyolországban és Szlovákiában kapnak a képviselők - írja az mfor.hu.
Európán belül a legjobban fizetett honatyák a németek, akik havi bruttó 9780 eurót vihetnek haza, ez közel bruttó 3,2 millió forintnak megfelelő összeg. Mögöttük második helyen az osztrák felsőház képviselői állnak 8931 euróval, a dobogó harmadik fokára pedig a dán képviselők kerültek 8261 eurós havi bruttó fizetéssel.
A képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka volt a legutóbbi kereseti adatokhoz mérten.
Fotó:Pixabay
mfor.hu
Európán belül a legjobban fizetett honatyák a németek, akik havi bruttó 9780 eurót vihetnek haza, ez közel bruttó 3,2 millió forintnak megfelelő összeg. Mögöttük második helyen az osztrák felsőház képviselői állnak 8931 euróval, a dobogó harmadik fokára pedig a dán képviselők kerültek 8261 eurós havi bruttó fizetéssel.
A képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka volt a legutóbbi kereseti adatokhoz mérten.
Fotó:Pixabay
mfor.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?