kapubanner for mobile

"A kkv-kra különös figyelmet kell fordítani"

"A kis- és középvállalkozások (kkv) szerepe megkerülhetetlen az európai gazdaság számára, a foglalkoztatás növelése érdekében ezért az uniós versenypolitikában a kkv-kra különös figyelmet kell fordítani" - hívta fel a figyelmet Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő.

A néppárti politikus - csütörtökön kiadott sajtóközleményében - kiemelte, hogy a valamennyi ágazatban érvényesülő, egyenlő versenyfeltételekre épülő uniós versenypolitika a foglalkoztatás növelésének előfeltétele, ezért a munkahelyteremtés érdekében a területen nagyobb koordinációra van szükség. Pelczné Dr. Gáll Ildikó szerint bár örvendetes, hogy elkészült a versenypolitikáról szóló 2009. évi jelentés, azonban annak következtetéseit már alig lehet felhasználni, hiszen a versenykörülmények jelentősen megváltoztak.

Az Európai Parlament (EP) Gazdasági és Monetáris Bizottságának tagja hozzátette, hogy a jelentés tanulságainak hasznosulásában és a versenypolitika formálásában az EP végre aktívabb szerepet vállalhat. "Ehhez azonban elengedhetetlen a bizottság - mint az egyetlen Európa-szerte illetékes versenyhatóság - közreműködése" - emelte ki a képviselő.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek