kapubanner for mobile

A kormány csökkentené a rendszeres szocális segélyt

A minimálbér és a rendszeres szociális segély legmagasabb összegének távolításában állapodott meg a szocialista vezetés a dobogókői tanácskozáson - írja a Világgazdaság.

A Dobogókőn a következő két év kormányzati politikájának tartalmáról tartott tanácskozáson a szocialista vezetés többek között a szociális támogatások rendszerének átalakításáról is egyeztetett.

Ez azt jelenti, hogy január elsejétől csökkentenék a rendszeres szociális segély maximális összegét. A jövőben a segélyt nem a - jelenlegi 69 ezer forintos - minimálbérhez kötnék, hanem a lét- vagy a nyugdíjminimumhoz. Utóbbi ma 28 500 forint, s ennek legfeljebb 150 százalékában határoznák meg a segély összegét, amely így nem érné el a 45 ezer forintot sem.

A pénzügyi támogatások átalakításával pedig arra ösztönöznék az önkormányzatokat, hogy a rendelkezésre álló forrásokat segélyezés helyett közmunkaprogramokra fordítsák.

A tervek szerint a fiatal munkanélküliek csak akkor kaphatnának segélyt, ha képzésen vesznek részt. A szociális tárca tervei között továbbra is szerepel, hogy negyedévente 120 óra "valódi munkát" kellene biztosítani az állástalanoknak, s ezért munkaviszonyban munkabért kapnának. Ez nem jelenti azt, hogy a segélyért dolgozni kell. A javaslatok ősszel kerülnek a parlament elé, addig azokról konzultációk indulnak.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek