A látássérültekért tüntettek
Mintegy negyven ember demonstrált pénteken a látássérült emberek jogainak érvényesítéséért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt. A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom képviselője tizenkét pontos petíciót adott át Szőke Lászlónak, a tárca fogyatékosügyi főosztályvezetőjének.
Kovács Krisztina gyógypedagógus elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a látássérült embereknek korábban biztosított elemi rehabilitációs szolgáltatások országszerte újból elindulhassanak. Azt szeretnék, hogy a látássérültek jogait biztosítsa a kormány, és képzett szakemberek dolgozhassanak a látássérültekért.
Fontosnak tartják, hogy ha egy ember elveszíti a látását, megfelelő pszichológiai segítséget kapjon, tehát ne ragadjon benne a krízisállapotban. Az önálló közlekedés pedig alapvető feltétele annak, hogy munkát tudjanak vállalni. Úgy érzik, törvényes jogaik sérülnek azzal, hogy be kellett zárni hét régiós és az összes nonprofit rehabilitációs központot, mert egy uniós projekt lezárult, és a köztes időszakra nem kaptak megfelelő pénzügyi segítséget.
Átadták a követeléseiket
A petícióban egyebek mellett az áll, hogy a látássérült embereknek joguk van a látó emberekkel egyenértékű élethez, a munkához, az önrendelkezéshez, a családhoz. Követelik, hogy a kormány tartsa be a fogyatékosügyi törvényt, az ENSZ-egyezményt és a fogyatékosügyi programot. Követelik, hogy az új alkotmány garantálja a fogyatékos emberek esélyegyenlőséghez való jogát.
Hegedűs Angéla foglalkoztatási tanácsadó azt mondta: március elseje óta 1200 látássérült embernek nem biztosítják a törvényben garantált jogaikat. Szerintük a minisztériumtól származik az a "valótlan nyilatkozat", miszerint nem állami feladat az elemi rehabilitáció támogatása.
"Nyilatkozták ezt annak ellenére, hogy Szőke László fogyatékosügyi főosztályvezető - aki látássérült -, tudja, hogy az állam támogatása nélkül nem illeszkedhetünk vissza a társadalomba. A minisztérium sem tagadhatja, hogy elmulasztotta kötelességét, ezért keresi hetek óta a nekünk járó pénzt" - mondta Hegedűs Angéla.
Felszólítják a minisztériumot, hogy február 28-i nyilatkozatukban az általuk adott kéthetes határidőt tartsák be, és írjanak ki pályázatot a látássérült emberek rehabilitációjára.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon