A legvonzóbb hazai munkahelyek
Az OTP Bank a legvonzóbb munkahely a fiatalok számára - derült ki az AIESEC Magyarország és a Karrierklub közös elemzéséből. A legvonzóbb vállalat 2006 (The Most Desired Company - MDC) felmérés alapján a pályakezdés előtt állók szívesen dolgoznának a KPMG-nél, az Ernst & Youngnál, de a kormányzati szervek és a PricewaterhouseCoopers is csábítja őket. A közel kétezer utolsó, illetve utolsó előtti éves főiskolás és egyetemista megkérdezésével készült kutatás adatai egyértelműen rávilágítottak: tavaly a big four tagjai népszerűbb álommunkahelynek bizonyultak, mint a technológiai nagyvállalatok.
A Pénzügyminisztériumot, az APEH-et, az SAP-t, s például az Egist, valamint a Provident Pénzügyi Zrt.-t és a Magánbankár Pénzügyi Tanácsadót a tanulási lehetőség okán tartják megfelelő első munkahelynek a fiatalok. Az innovatív technológiák miatt az Audinál, a Samsungnál is szívesen kezdenék pályájukat a friss diplomások, míg a Tesco főleg a társaság kedvező földrajzi elhelyezkedésével vonzza őket. Az izgalmas feladatok miatt népszerű például a L'Oréal, a Shell és a Masterfoods.
A fiatalok a vállalati gyengeségek alapján is rangsorolták a cégeket. Így például az EDS Magyarországnál hiányolják a fejlődési lehetőséget, a Genpactnál és a Cemexnél a külföldi munkalehetőséget, a Balusztrád cégcsoportnál a megfelelő munkakörülményeket tartják fejlesztendő területnek.
Az elemzés azt is vizsgálta, hogyan látják a fiatalok a jövőjüket. E szerint a hallgatók optimisták, több mint egynegyedük úgy véli, az első pályázat beadásától számítva maximum két hónap alatt talál megfelelő állást. Többségük, 42 százalékuk már óvatosabb, szerintük legalább négy-hat hónap kell a sikeres elhelyezkedéshez. A megkérdezettek fele egyébként az államvizsga előtt több mint két hónappal hozzákezd a munkakereséséhez. Jó hír a munkaadóknak, hogy a fiatalok 2005-höz képest jóval reálisabban mérték fel tavaly a munkaerő-piaci értéküket.
Míg tavalyelőtt az elvárt bruttó kezdő jövedelem átlaga közelítette a 180 ezret, addig 2006-ban ez 145 ezer forintra csappant. A munkakezdést követő első év végére a pályakezdők átlagosan 190 ezer forintos bruttó fizetéssel lennének elégedettek. A béren kívüli juttatásokra vonatkozó elvárásuk 11 százalék, a fizetés arányában.
Bár az álláshirdetésekben szinte mindenhol elvárásként szerepel a megbízható nyelvtudás, a fiatalok elég rosszul állnak ezen a téren.
Míg a felmérés 2005-ös eredményei szerint a leendő pályakezdők közel 90 százaléka beszélt angolul és 70 százaléka németül, a 2006-os mintában ezek az arányok 15, illetve 18 százalékkal csökkentek. Érdekesség, hogy a megkérdezettek 16 százaléka, fiatal életkora ellenére már tanult valamilyen formában külföldön - olvasható a Világgazdaságban.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 5 napja
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 6 napja
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?