A magas végkielégítéseket kifogásolják
Egyre élesebb kritikával illetik Nyugat-Európában azokat a hatalmas és gyakran indokolatlan végkielégítéseket, amelyeket a nagy konszernek juttatnak távozó menedzsereiknek, miközben több ezer fős leépítésekről szólnak a hírek.
Nicolas Sarkozy adminisztratív eszközökkel akar véget vetni az "arany ejtőernyőnek" nevezett gyakorlatnak. A nemrég megválasztott francia elnök az elmúlt évek több ilyen jellegű botrányára kíván válaszolni. Ilyen volt az EADS európai repülőgépgyártó konzorcium volt francia társelnökének, Noel Forgeard-nak juttatott 8,5 millió eurós végkielégítés, amelyről ma már a cég német társelnöke is elismeri: elhibázott volt.
A londoni üzleti világban ugyancsak kínos téma a lelépő menedzserek díjazása. A részvényesek több esetben - így a BP távozó elnöke, John Browne 72 millió, vagy a GlaxoSmithKline volt vezetője, Jean-Pierre Garnier 22 millió fontos végkielégítése kapcsán - fellázadtak.
Hazánkban az MFB 2003-ban felmentett elnök-vezérigazgatója, Baranyay László, illetve a tavaly leváltott BKV-vezér, Aba Botond végkielégítésének ügye váltott ki közfelháborodást.
Világgazdaság
A londoni üzleti világban ugyancsak kínos téma a lelépő menedzserek díjazása. A részvényesek több esetben - így a BP távozó elnöke, John Browne 72 millió, vagy a GlaxoSmithKline volt vezetője, Jean-Pierre Garnier 22 millió fontos végkielégítése kapcsán - fellázadtak.
Hazánkban az MFB 2003-ban felmentett elnök-vezérigazgatója, Baranyay László, illetve a tavaly leváltott BKV-vezér, Aba Botond végkielégítésének ügye váltott ki közfelháborodást.
Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?