A magyar munkaerő ára külföldön
Több pénz, nagyobb elismerés, lehetőségek - mondják a külföldi munkahelyek toborzói. Főként a pályakezdőket várják szívesen, nagyon jó nyelvtudás szükséges, ám még több diplomával sem kereshetünk annyit, mint egy őslakos.
Előnyben a pályakezdő diplomások
Egyetemeinkről, főiskoláinkról kikerült szakembereink elméleti és gyakorlati tudása szinte minden területen felveszi a versenyt a tőlünk nyugatra végzettekkel. Ennek köszönhető, hogy a nyugat-európai cégek a frissen végzett mérnököknek, gépészeknek, tervezőknek akár egy pillanat munkahelyi tapasztalat nélkül is bruttó 350-400 ezer forintot juttatnak euróban, kezdő havi fizetés gyanánt.
Az üzletágvezető szerint a pályakezdők nyerhetnek a legtöbbet azzal, ha külföldön próbálnak elhelyezkedni, mert még Bulgáriában is minimum a kétszeresét kaphatják annak, amire itthon szerencsés esetben számíthatnak. Ennek oka nemcsak az, hogy elismerik a hazai szakemberképzés színvonalát, hanem a gyors asszimiláció és beilleszkedés reménye, amiben a fiatalok sokkal rugalmasabbak, mint a harminc-negyvenéves korosztály. Ezért keresik szívesebben a pályakezdőket, mert náluk remélhető, hogy huzamosabb ideig számíthatnak a munkájukra, sőt még akár arra is, hogy ott alapítanak családot és telepednek le végleg.
A bűvös 30 százalék
A tapasztaltabb diplomások a hazai bérszinttől átlagosan 30 százalékkal számíthatnak magasabb bérre külföldön. Ez érvényes Nyugat-Európa és a környező, nálunk jobb helyzetben lévő országok munkaerő-piacára került magyar és más külföldi munkavállalókra egyaránt.
Az orvosoknál, illetve a több diplomához, esetleg specializált képzettséghez kötött kutatói, fejlesztői pozíciókban a bérek már megközelítik az anyaországiak szintjét, de megközelítőleg harminc százalékkal maradnak alattuk. Az viszont nagyon ritka, hogy ugyanannyit adjanak egy külföldi munkavállalónak, mint egy hazainak.
Szakmunkásokat nagyon megbecsülik
Egy Norvégiában, Olaszországban vagy Szlovákiában munkába álló sofőr, műtős vagy marós szakmunkás az itthoni bérének pontosan a duplájára számíthat. Ez szinte minden kétkezi munkára igaz, sőt vannak még ennél is magasabb besorolások, ami azért van, mert a szakmunka értéke sokkal elismertebb és megbecsültebb külföldön, mint nálunk.
A munkakörülmények között óriási a különbség mondta Galgóczi Árpád, aki negyedik éve segíti az orvosok munkáját egy oslói kórház műtőjében. Természetesen ahhoz, hogy valaki megkapja a munkát, tárgyalóképesen kellett angolul beszélnie, az egészségügyi szakszavakkal együtt, de hát ez a minimumelvárás, nemcsak egy diplomással, hanem egy szakmunkással szemben is, ha külföldön kíván munkába állni.
Külföldi tapasztalatok, cégen belül
A British American Tobacco Hungary dohányipari vállalatnál bevett gyakorlat, hogy a magyarországi dolgozóik, jellemzően inkább a közép- és felső vezetői réteg, a nemzetközi vállalaton belül, egy külföldön működő lányvállalatnál folytatja a karrierjét. Ennek köszönhetően valós, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek arról, hogy mennyit ér külföldön a magyar munkaerő.
Láng Zsolt, a magyarországi támogató osztályok és BAT Ausztria HR-vezetője arról számolt be, hogy a cég magyar dolgozói kifejezetten keresettek nemzetközi porondon is, kiküldöttjeik aránya európai szinten kimagasló. Jelenleg 21 kollégájuk dolgozik az anyacég különböző vállalatainál a világban, elsősorban közép- és felső vezetői pozíciókban. Ennek elsődleges oka, hogy a magyar szervezetben olyan tudásra és tapasztalatokra tehetnek szert, melyet másutt is nagyra értékelnek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak 6 napja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?