A mostaninál nagyobb menekülthullámot jósol egy szakértő
A mostaninál sokkal nagyobb, szegényekből álló menekülthullámot prognosztizál a közmédia által megszólaltatott biztonságpolitikai szakértő, Nógrádi György. Szerinte abból is nagy bajok lesznek, hogy Németország a menekültek 65 százalékát visszadobja.
Most még csak a migránsok első hulláma jön, a náluk sokkal szegényebbek, sokkal többen csak ezután fognak elindulni - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 vasárnap reggeli műsorfolyamában.
A szakértő felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy Németországban is csak a menekültek 35 százalékát fogadják be, a többi 65 százalék visszajön. Ebből óriási nehézségek lesznek - vélekedett Nógrádi György.
Kitért továbbá arra a német javaslatra is, hogy a migránsok ne kapjanak pénzt, hanem csak élelmiszert, árut. Ez önmagában feszültséget szül - jegyezte meg. Hozzátette továbbá, a németek közölték, hogy nekik képzett, önálló fiatalokra van szükségük. Jól látható, hogy ütközik a morál és a politikai cél - szögezte le a szakértő.
Nógrádi György felsorolt továbbá olyan példákat, mint például Belgium vagy Hollandia, ahol az országokba érkező muszlimok nem tudtak eléggé integrálódni a társadalomba.
A szakértő szerint a migránskérdés kezelése óriási feladat, ezért összeurópai választ kellene adni. Máskülönben a következő időszakban "katasztrófaállapotok lesznek" - fogalmazott Nógrádi György az M1-en.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?