kapubanner for mobile

A munkaadók 18 százaléka létszámbővítést tervez

A munkaadók 18 százaléka létszámbővítést tervez a következő három hónapban, az építőiparban és a feldolgozóiparban a legnagyobb a felvételi kedv - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató cég legfrissebb reprezentatív felméréséből.

A kutatás során 750 magyar munkaadót kérdeztek meg létszámbővítési terveikről. Az eredményekből kiderült az is, hogy a foglalkoztatók 5 százaléka tervez elbocsátást, 75 százalékuk pedig nem készül semmilyen változtatásra a második negyedévben.

A munkaerő-felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított Manpower munkaerő-piaci mutató így 10 százalékon áll, ami 3 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest - olvasható a tájékoztatásban.

A második negyedéves kilátások a valaha mért legerősebbek, a magyar munkaadók a 10 százalékos mutatóval Európában a legoptimistábbak közé tartoznak - idézi a közlemény Dalányi Lászlót, a ManpowerGroup Hungary ügyvezető igazgatóját. Ez ígéretes jel arra, hogy végre megszakad az a trend, amikor csak kullogunk Nyugat-Európa után - tette hozzá.

A felmérés szerint a vizsgált kilencből hét ágazatban tervezik a munkaadók a dolgozói létszám bővítését a következő három hónapban. Az építőipar és a gyártás területén a mutató értéke 20 százalék, utóbbi szektorban hetedik negyedéve tart a növekedés. Kedvező adatok érkeztek a vendéglátóiparból, valamint a közlekedés, raktározás és kommunikáció területéről is, ahol egyaránt 14-14 százalékon áll a munkaerő-piaci mutató. A pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén 13 százalékot mértek.

A felmérés szerint a legnagyobb mértékben a nagyvállalkozásoknál terveznek létszámbővítést, itt 16 százalék a munkaerő-piaci mutató értéke. A közepes- és kis vállalkozásoknál 12, illetve 10 százalék a mutató értéke, míg a mikro vállalkozásoknál 4 százalékon áll.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek