A munkaadók elsöprő többségénél találtak szabálytalanságot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok betartását ellenőrizte nyáron az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya. A munkaadók 86 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, derül ki a jelentésből, amit a Kamaraonline osztott meg. A legkomolyabb problémát a feketefoglalkoztatás jelentette.
Az ellenőrzés kiemelt területei: az építőipar, a kereskedelem, a vendéglátás, a vagyonvédelem, a feldolgozóipar, valamint a mezőgazdaság voltak. A vizsgálatok fókuszába elsősorban az építkezések, kereskedelmi egységek (boltok, standok), változó (fesztivál, vásár) és állandó helyen működő vendéglátóhelyek (éttermek, presszók, éjszakai szórakozóhelyek, szálláshely szolgáltatók) kerültek.
Az akcióellenőrzés 1032 vállalkozás – 4032 munkavállalóját érintő – foglalkoztatási gyakorlatát vizsgálta. Az ellenőrzések a munkáltatók közel 86 százalékánál tártak fel – a vizsgálatba vont munkavállalók 78 százalékát érintő – munkaügyi jogsértést.
Az akcióellenőrzés egyik kiemelt célpontja a feketefoglalkoztatás feltárása volt: az ellenőrzésbe vont 4032 munkavállalóból közel 25 százalék (996 munkavállaló) jogviszonya volt rendezetlen.
Ennek következtében 112 esetben várható munkaügyi bírság kiszabása.
A munkaviszony létesítésének, illetve az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony bejelentésének elmulasztása miatt kellett a leggyakrabban intézkednie a munkaügyi hatóságnak. A jogsértéssel érintett munkavállalók közül 23 százalékot érintett a feketefoglalkoztatás, míg az összes intézkedés 45 százaléka ennek a szabálytalanságnak a jogkövetkezménye volt. A leginkább érintett terület az építőipar, ahol minden második munkavállaló foglalkoztatásának körülményeivel probléma volt.
A munkaidőre vonatkozó szabályok (munkaidő-beosztással kapcsolatos rendelkezések megszegése napi, illetve heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékének túllépése) figyelmen kívül hagyása ugyancsak a kereskedelem és a vendéglátás jellemzőbb szabálytalansága, az összes ilyen jogsértés 29–31 százaléka esett ezekre az ágazatokra.
Az intézkedések 4 százalékát a munkabérrel kapcsolatos szabálytalanságok alapozták meg, az érintett munkavállalói létszám is mindössze 3 százalék volt. Itt csökkenés mutatkozik az előző évi ellenőrzések eredményeihez képest.
Kamaraonline

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?