A munkáltatók nem akarnak egyeztetni - semmibe veszik a sztrájktörvényt?
A sztrájktörvény értelmében a június 29-ére és július 7-ére a Gemenc, Kapos és a Pannon Volán Zrt.-nél a korkedvezményes nyugdíj intézményének megtartásáért meghirdetett kétórás sztrájk előtti egyeztető tárgyalást kezdeményezett a munkáltatókkal az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ), a munkáltatók azonban elzárkóztak ettől.
"A munkáltatók a sztrájktörvényt semmibe véve, a munkavállalók jogait megkérdőjelezve jártak el akkor, amikor levelüket megfogalmazták és az egyeztetést szövetségünkkel nem folytatták le" - szögezte le az AKSZSZ elnöke a szerdán kézhez kapott elutasító levelek kapcsán. Hozzátette: a sztrájktörvény módosítása óta a munkáltatók gátolják, ellehetetlenítik a törvényben foglaltak végrehajtását és teszik ezt úgy, hogy semmilyen retorziótól nem kell tartaniuk.
Az érdekképviseleti vezető úgy vélekedett, hogy a munkáltatók magatartásával "egyértelművé vált, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság kérelmünket újból érdemi vizsgálat nélkül el fogja utasítani, mivel a felek között az elégséges szolgáltatás mértékéről egyeztető tárgyalásra nem került sor".
Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége kéri a törvényalkotókat, hogy sürgősen rendezzék a sztrájktörvény módosítása óta fennálló és nem egyértelmű állapotokat, mivel kijelenthető, hogy a jelenlegi helyzetben a közszolgáltatás területén a munkavállalóknak nincs lehetősége az érdekeik érvényesítésének céljából a nyomásgyakorlásra - írta közleményében Dobi István. Megjegyezte: "a munkavállalók körében egyre nagyobb feszültség kezd kialakulni, mivel törvényesen nem tudnak élni alkotmányos jogukkal".
Amrein Károly, a Gemenc Volán Zrt. vezérigazgatója nem kívánt reagálni az AKSZSZ közleményére. Horváth Zoltán, a Pannon Volán Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek kifejtette: az AKSZSZ kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett, amihez a Munka Törvénykönyve szerint a szakszervezetnek joga van. Ezt azonban egyik, a Pannon Volánnál működő érdekképviselet sem tette meg, a volántársaság pedig a szakszervezeti szövetséggel semmilyen jogviszonyban nem áll - mondta. "Ha a mi szakszervezeteink közül bármelyik megkeres kollektív munkaügyi vita ügyében, érdemben fogunk reagálni, az AKSZSZ-szel nem kívánunk tárgyalni ilyen ügyben" - tette hozzá Horváth Zoltán.
Gál Zoltán, a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója a távirati irodának nyilatkozva leszögezte: munkaügyi vitát a helyi szakszervezet olyan problémáról tud kezdeményezni, ami a munkáltató és közte alakult ki. A korkedvezményes nyugdíj nem ilyen probléma - jegyezte meg.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?