A munkanélküliség könnyen tartóssá válhat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFolyamatosan csökken a munkanélküliség az Európai Unióban, azonban az állástalanok több mint a fele tartósan, egy éven túl nem talál munkát és továbbra is nagyok a különbségek a tagállamok között – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett, a szociális és foglalkoztatási helyzetről szóló negyedéves jelentéséből.
A közlemény idézi Marianne Thyssen foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztost, aki elmondta: bátorító jeleket mutat a jelentés, azonban továbbra is 23,8 millió munkanélküli van az Európai Unióban, és minden ötödik fiatal állástalan.
Uniós szinten 9,8 százalék volt a munkanélküliség idén februárban, ami 2011 ősze óta a legalacsonyabb érték. A tagállamok között jelentős eltérések vannak, 23 és 26 százalékos a munkanélküliség Spanyolországban és Görögországban, míg Ausztriában és Németországban 5 százalék körüli.
A jelentés szerint a tartós munkanélküliség 2009 óta először csökkent a tavalyi harmadik negyedévben, amikor 4,9 százalékon állt a ráta. Az egy éven túl munkát keresők száma továbbra is jelentős, 12,4 millió, valamint hat millióan több mint két éve nem találnak munkát az unióban.
A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 2013 óta csökken, azonban még mindig 21,1 százalék. A 2015 februári adatok szerint Görögországban 51,2, Spanyolországban 50,7 százalék az arányuk, 5 és 3,3 százalékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Magyarországon a fiatalok 18,8 százaléka munkanélküli, ami 3,4 százalékos csökkenés 2014 februárhoz képest. A legalacsonyabb értéket Németországban mérték, ahol 7,2 százalékon állt a ráta.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc