kapubanner for mobile

A munkanélküliség miatt a fiatalok elhagyják Bosznia-Hercegovinát

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A rendkívül magas munkanélküliségi ráta és az alacsony életszínvonal miatt az utóbbi 17 évben több mint 150 ezer fiatal hagyta el Bosznia-Hercegovinát - írta csütörtökön honlapján a Dnevni Avaz című szarajevói napilap a fiatalok fejlődésével és fejlesztésével foglalkozó Kult nevű intézet jelentését ismertetve.

A 15 és 24 év közötti fiatalok 67,1 százalékának nincs munkája, egy felmérésből pedig az is kiderült, hogy a megkérdezettek szerint minden más problémának is az állástalanság az oka. Elégedetlenségüket mutatja az is, hogy a megkérdezettek 77 százaléka elhagyná az országot azért, hogy hosszabb vagy rövidebb időre munkát találjon, közülük 37 százalék pedig akár örökre is külföldre költözne.

A jelentésben egyebek mellett az olvasható, hogy a munkanélküliek többsége több mint öt éve nem talál munkát, és mindössze 17,8 százalékuk az, aki kevesebb mint egy éve keres állást. A legtöbbjüknek (72,9 százalék) középiskolai vagy annál alacsonyabb végzettsége van, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők mindössze 8,3 százaléka munkanélküli.

Az álláshirdetések többségében "tapasztalattal rendelkező" személyeket keresnek, ami szintén a fiatalok helyzetét nehezíti meg - fogalmazott a boszniai lap.

A munkanélküliség egyik legfőbb oka az, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt nem születnek új munkahelyek, a munkaképes lakosság száma viszont egyre nő. Emellett az államnak nincsenek tartalékai munkanélküli segély biztosítására, sem más szociális támogatásra - világított rá az említett intézet jelentése.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek