kapubanner for mobile

A nagycsaládosok keresete több mint húsz százalékkal nőtt tavaly

Százhatvanmilliárd forinttal segítette tavaly az egykulcsos adórendszer azt a több mint félmillió családot, ahol legalább az egyik szülő legálisan dolgozott, a gyerekkedvezmény miatt a nagycsaládosok keresete több mint húsz százalékkal nőtt - írja a Magyar Nemzet.

Tavaly havonta átlagosan nyolcszázezer szülő igényelt gyermeke után adókedvezményt, és az érintetteknél havi 13 milliárd forint maradt - közli a lap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján. Mindez azt jelenti, hogy 2011-ben hozzávetőleg 160 milliárd forinttal segítette az új adórendszer azt a több mint félmillió családot, ahol legalább az egyik szülő legálisan dolgozott. Az értékek májusig még változhatnak, hiszen a 2011-re járó enyhítés utólag, a múlt évről szóló adóbevallás benyújtásakor is érvényesíthető - közölte a NAV.

Az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer kedvezménnyel támogatja a gyermekvállalást: az egy gyermeket nevelőknek havi tízezer, a kétgyermekeseknek húszezer forint mérséklés jár, három vagy több gyermek után pedig gyermekenként havonta 33 ezer forint adócsökkentés igényelhető - emlékeztet a lap.

Az új közteher-viselési szabályok éreztették hatásukat a kereseti viszonyok alakulásában is. A statisztikai hivatal március végi közlése szerint tavaly nettó 138 ezer forintot kerestek azok, akiknek nem kellett gyermekek eltartásáról gondoskodniuk. Az egy gyereket nevelők 144 ezer forintot kaptak, a kétgyermekesek 160 ezer, a három- és többgyermekes szülők átlagosan havi 161 ezer forinthoz jutottak.

A nagycsaládosok nettó keresete több mint 20 százalékkal emelkedett, ugyanakkor látható az is, hogy alacsonyabb jövedelmük miatt többen nem tudták teljes egészében kihasználni az adóenyhítést - írja a Magyar Nemzet.

Magyar Nemzet/MTI










  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek