kapubanner for mobile

A nagylétszámú osztályok ellen kampányol a PDSZ

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Népi kezdeményezést nyújtott be a Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSZ) annak érdekében, hogy ne lehessen a jelenlegi maximális osztály- és csoportlétszámoktól pozitívan eltérni, ahogy arra a jelenlegi szabályozás lehetőséget ad.

A PDSZ szerint a költségvetést előkészítő törvénycsomagban elfogadott szabály lehetővé teszi a maximális osztálylétszámtól való akár 30 százalékos eltérést is. A szakszervezet a kezdeményezésével azt kívánja elérni, hogy ne lehessen 33 fős óvodai, 34 fős alsó tagozatos, 39 fős felső tagozatos és 46 fős középiskolai osztályokat szervezni. Mint közleményükben írták, határozott álláspontjuk, hogy a közoktatási törvényben meghatározott maximális osztálylétszámok már önmagukban is magasak.

Különösen igaz ez a lassan és gyorsan haladó diákok együttes tanításának kényszerére - tették hozzá. A szakszervezet közleménye kitért arra is, hogy az integrált oktatást más országokban 15-20 fős osztályban, több pedagógus vagy intézményen belüli szakmai segítő szakember bevonásával tartják megvalósíthatónak. Magyarországon ezzel ellentétben - úgy tűnik - magasabb osztálylétszámmal, kevesebb pedagógussal - fogalmaztak.

A PDSZ a törvényben szereplő maximális osztálylétszámtól való pozitív eltérés lehetőségével szemben nyújtotta be az országos népi kezdeményezését, az aláírásgyűjtés - tájékoztatásuk szerint - a jogszabályok alapján várhatóan januárban tud megkezdődni.

Ha az OVB hitelesíti az országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét, a szakszervezetnek két hónapon belül ötvenezer érvényes aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Országgyűlésnek a napirendjére kelljen tűznie az adott kérdést.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek