A NAV vezetőinek lemondását követelték
A NAV vezetőinek lemondását és a korrupció elleni küzdelem fokozását követelték a résztvevők a vasárnapi budapesti demonstráción, akik az adóhatóság Dob utcai Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága elől a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete elé vonultak.
Hozzátette, hogy évtizedek óta folyik az áfacsalás Magyarországon, de egy éve tudják, hogy abban az adóhatóság is "nyakig" benne van. A teret megtöltő tömeghez elsőként szóló politikus a színpadon azt mondta, hogy több mint tízezren vannak.
Horváth András, a NAV egykori alkalmazottja arról szólt, egy éve küzd azért, hogy a kormányzaton belül megmozduljon valami a rendszerszintű korrupció ellen, ám a NAV vezetői még akkor is védik az állásukat, amikor egy világhatalom, az Egyesült Államok vádolja korrupcióval őket.
A továbbiakban felszólította a magyar hatóságokat, hogy ne az Egyesült Államoktól várjanak bizonyítékokat, hanem maguk indítsanak vizsgálatot, ugyanis leginkább az olyan ügyek, mint a földügyek, a trafikügyek, az EU-s pályázatokkal kapcsolatos visszaélések veszélyeztetik az országot.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Ezért mondott le a Harvard elnöke 2 éve
- Négy embert tartóztattak le adócsalás miatt, félmilliárd forint a kár 2 éve
- Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője 2 éve
- Lemondott a Richter igazgatósági elnöki posztjáról Bogsch Erik 2 éve
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 2 éve
- Távozik a Telextől Dull Szabolcs 2 éve
- Elítéltek egy igazságügyi szakértőt, főorvost vesztegetés miatt 2 éve
- "Rendkívüli kihívások érik az egyetemet" - lemondott a Harvard rektora 2 éve
- Ügyvédnek adta ki magát és rengeteg pénzt szerzett egy csaló 2 éve
- Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt 2 éve
- Minisztériumi vesztegetési botrány: Ötven fölé emelkedett a gyanúsítottak száma 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?