kapubanner for mobile

A norvég kormányfő taxisofőrnek állt

Igazi norvég szavazókat akart hallani, ezért taxisofőrnek csapott fel egy délután erejéig Jens Stoltenberg norvég kormányfő, mondván hogy a taxi azon kevés helyek egyike, ahol az emberek megosztják másokkal a tényleges véleményüket.

Stoltenberg júniusban hajtotta végre titkos akcióját egy reklámcéggel együttműködve, a felvételből film készült, amelyet a közelgő választási hadjárat részeként használnak majd fel. A skandináv országban szeptemberben tartják a parlamenti választásokat.

Az autóban napszemüveget és taxis egyenruhát viselő Stoltenberg csak abban az esetben fedte fel kilétét, ha felismerték. Az utasok többsége elég hamar észrevette, hogy valami furcsaság van a sofőrrel, volt, aki megjegyezte: "Ebből a szögből ön úgy néz ki, mint Stoltenberg". A beszélgetések többnyire politikai síkra terelődtek.

A norvég kormányfő elmondása szerint nyolc éve nem ült a volán mögött, ami a vezetésén meg is látszott: egyszer hibázott is, amikor az automata kocsit hirtelen lefékezte, mert a fékpedálról azt hitte, hogy az a kuplung.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek