kapubanner for mobile

A nyelvvizsga-amnesztia révén tízezrek szerezhetnek diplomát

Tízezreket juttathat diplomához a nyelvvizsga-amnesztia, melynek lényege, hogy nem kell állami nyelvvizsgát tenni, hanem elég az adott intézmény belső szűrőjén megfelelni - írja a Magyar Nemzet.

Bár a Magyar Rektori Konferencia (MRK) csak március 26-án fogalmazza meg ajánlását a nyelvvizsga-amnesztiával kapcsolatban, néhány intézmény már eldöntötte, hogy igénybe veszi a lehetőséget. Mint ismert, az amnesztiára a felsőoktatási törvény tavaly év végi elfogadása előtt bólintott rá a parlament. A szabály lényege, hogy bár a nyelvi megméretést senki sem úszhatja meg, 2016-ig az is elég, ha államilag elismert vizsga helyett az illető az egyetem vagy főiskola saját szervezésű, belső vizsgáját leteszi. Az intézmények szabadon dönthetnek arról, hogy élnek-e a könnyítés lehetőségével, és arról is, hogy milyen követelményeket határoznak meg. Bár a szakmai nyelvvizsgákat így sem lehet megspórolni, a becslések szerint közel harmincezren járnának jól az intézkedéssel. A legtöbb egyetem és főiskola még kivár a döntéssel.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek