A nyugdíjkorhatár emelését javasolja a kormány
A kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával a nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot - mondta Korózs Lajos államtitkár kedden a parlamentben.
A javaslat szerint a korhatár 2016-tól - az 1954-ben született korosztálytól - születési évenként négy hónappal emelkedne, és 2027-ben érné el - az 1962-ben született korosztállyal - a 65 évet - közölte az államtitkár a törvényjavaslat általános vitájának kezdetén. Kiemelte, hogy az európai országok döntő többségében magasabb a nyugdíjkorhatár, mint Magyarországon.
Az államtitkár elmondta, hogy módosulnak az indexálás szabályai is, így a jövőben a nyugdíjak a gazdaság lehetőségeit meghaladó mértékben nem növekedhetnének, de biztosítanák, hogy gyors gazdasági növekedés mellett ne csupán megőrizzék, hanem növeljék is vásárlóértéküket. A kormány célja, hogy a nyugdíjak ne csupán megőrizzék, hanem növeljék is vásárlóértéküket - jelentette ki.
Korózs Lajos elmondta: a javaslat szerint az öregségi teljes, és az öregségi résznyugdíj igénybe vételének is feltétele lesz, hogy a nyugdíj megállapítás napján a biztosítási jogviszony nem állhat fenn. A cél annak ösztönzése, hogy a nyugdíjat akkor vegyék igénybe a jogosultak, mikor aktív pályájukat végleg be szeretnék fejezni - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a nyugdíj összegének ki kell fejeznie azt, hogy a korhatárnál alacsonyabb életkorban nyugdíjazottak, rövidebb járulékfizetési időszak mellett, átlagosan hosszabb ideig részesülnek az ellátásban, mint azok, akik csak a korhatárnál mennek nyugdíjba.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra: a januári nyugdíjemelés tárgyévi tervezett makro paramétereken alapul, azonban évközi tényadatok alapján továbbra is mód van novemberben, januárig visszaható hatállyal kiegészítő nyugdíjemelésre.
A javaslat biztosítja, hogy a korkedvezményre jogot szerzett biztosítottak a korkedvezményt és az előrehozott öregségi nyugdíjat együttesen igénybe vehessek - jelentette ki. Hozzátette: a javaslat biztosítja azt is, hogy a korhatáremelés miatt ne essen el az özvegy özvegyi nyugdíjától, ha a biztosított halálakor érvényes szabályok szerint arra jogot szerzett.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?